Bejegyzések

Napi (meg)magyarázat

"Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a földet, és figyelik, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen", és a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen", és a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Az optimista, jóra készülő emberek dolgai általában valóban jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem, mert csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a dolgok pozitív alakulásába vetett bizalom." Popper Péter

Olvasás

“Sokat olvastam. De az olvasással is úgy van az ember, tudod… csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaidnak valamit. Úgy értem, ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás párharcában hajlandó sebeket kapni és adni, hajlandó vitatkozni, meggyőzni és meggyőződni, s aztán gazdagodva attól, amit tanult a könyvből, életben vagy munkában építeni abból valamit…” Márai Sándor

Ennyi (?)

Kép

A Mamáknak

Ezt pedig a (nagy)mamák miatt... Aki még megköszöntheti, tegye minél gyorsabban és minél többször... Mert bár a "mamák nem mennek el", de valahogy mégis... Zorán: Ballada a mamákról... http://www.youtube.com/watch?v=JRNI1KdYOCU

Anyák napja

Mindenkinek, aki Anya, és aki anyja-lánya :) Aki meg nem 'lány' (értsd jól: fiú), az olvassa el kétszer és köszöntse meg anyukáját :) Anya vagyok - V.Kulcsár Ildikó   "... Egy nőtől - miközben a jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - az adatfelvevő hölgy megkérdezte, mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett tétovázott, mert bizonytalan volt, hová sorolja magát. Arra gondolok - magyarázta az adategyeztető - hogy van-e munkája, vagy csak… - Természetesen van munkám! - csattant fel a nő - Anya vagyok ! - Nincs "anya kategóriájú" foglalkozás. A "háztartásbeli" fedi az ön státuszát - mondta az adatfelvevő segítőkészen. Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egy napon ugyanilyen helyzetben találtam magam a Városházán. A hivatalnok magabiztosan szegezte nekem a kérdést: " - Mi a foglalkozása?" - Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként - vágtam rá azonnal, ám azt még ma sem

Napi bölcs

Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat.  Van öt olyan erény, amit ha sikerül megőrizned magadban, mindig békében leszel a világgal. Az első erény: nagy dolgokat vihetsz véghez, de soha ne feledd, hogy van egy Kéz, amely vezeti a lépteidet. Ezt a kezet mi Istennek hívjuk, és mindig az Ő akarata felé fog téged vezetni.  A második erény: néha egy kicsit abba kell hagynom az írást, hogy kihegyezzem a ceruzát. A ceruzának ez szenvedést okoz, de a végén hegyesebb lesz. Van olyan fájdalom, amit el kell tudnod viselni, mert jobb ember leszel tőle.  A harmadik erény: a ceruza mindig hagyja, hogy kiradírozzuk azt, amit elrontott. Megérti, hogy ha kijavítunk valamit, amit rosszul csináltunk, az nem szükségszerűen rossz - épp ellenkezőleg: fontos, mert az igazság útján tart minket. Negyedik erény: a ceruzában nem a fája vagy a külső formája a lényeg, hanem a grafit, ami benne van. Ezért mindig törődj azzal, ami a bensődben történik.  Végül a ceruza ötödik erénye: mi

A nap képe

Kép
Na kérem, ez a beszéd ! :))) keresek is mindjárt valami ma estére valót :)) PÉNTEK VAN!! :)

Napi bölcs

Jane Austen A belenyugvás csak akkor tökéletes, ha meghiúsult vágyaink tárgya szemünkben már veszít valamit értékébõl.

Szerintem is jó volna :)

Jó volna, ha a fejünkbe is lehetne zsilipet illeszteni. Hogy félre lehetne ereszteni a gondolatok patakját egypár hétre: ne forognának némely kerekek. Gárdonyi Géza

Napi igaz

"Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy - rettegve vagy reménykedve - folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent." (Robert Merle)

Meddig még?!

Eső és eső és eső.... Legalább 3, ha nem 4 hete ilyen az idő, talán pár órára ha láttam a napot... és a következő napok sem ígérnek túl sok szépet... http://uk.weather.com/weather/10day-Beckenham-UKXX1439

Ajtók

Az ajtók azért voltak zárva, mert soha nem értettem meg, hogy én vagyok az egyetlen személy, aki kinyithatja õket. Paulo Coelho

NL

Amióta rájöttem, hogy a Nők Lapja (NL) Társkereső rovata az újság szerves (és módfelett szórakoztató) része, nem hagyom ki többé az elolvasását a Férfi keres nőt résznek :) Íme egy gyöngyszem: "Adoptálva szeretetteljesen egymást, ázsiai stb. világból, jogosítvánnyal, gracilis, kortalan, életvidám hölgyet menettérti szeretetre, fővárosi összkomfortba toborozok fotókópiás, hagyományos levélpostai címre S.O.S válaszolok. 177/83, középkorú emberfia "Forever" jeligére, H-1680 Budapest, Pf. 86." Azt is elárulom, hogy ez a tavaly december közepi számban volt, lehet azóta elkelt az emberfia, de ha valakinek mégis megtetszett az írás, hát rajta :) Többször elolvastam már, mert még mindig nem értek egy-egy szókapcsolatot, mert első olvasás közben nem tudtam, hogy a busz ráz-e nagyon és sort tévesztek, vagy miért nem értem :)

Napi bölcs

„Kinyílni egy beteg világban: veszélyes. Finomnak lenni a durvához: fájdalmas. Szeretni a közönyben és a gyűlöletben: gyötrelmes. Mitévők legyünk? A válasz egyszerű, csak megcsinálni nehéz. Önmagunkon kell kezdeni. Egy betegség akkor nem fertőz, ha erős az immunrendszerünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem leheljük be a baktériumokat, hanem azt, hogy nem leszünk tőlük betegek. Nem kerülünk a hatásuk alá. Minden adáshoz kell egy vevő is. Minden sugárzáshoz egy rezonancia. Minden ’kívülről’ jövőhöz egy ’benső’ hangoltság. Csak ami belülről jön – mondja Jézus – az fertőz. Ahol az ember erős, ott nem lehet megingatni. Ezért az igazi háborúság önmagunkban zajlik. Aki lelkileg valóban rendben van, azt kívülről nem lehet megzavarni. Nem tudod úgy kibillenteni az egyensúlyából, hogy ne szerezné vissza.” Müller Péter

Heti Müller Péter

Íme az eheti: Müller Péter: "Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetsz, ha magaddal is összhangban vagy." Erről mindig megfeledkezünk, pedig milyen fontos és nyilvánvaló! Egy hamis hangszerrel nem lehet zenekarban játszani, és egy lehangolt zongorán nem lehet egy hegedűt kísérni, még akkor sem, ha a világ legnagyobb művésze játszik rajta. Szomorú vagy és azt várod, hogy fölvidítsanak. Ideges, és azt, hogy megnyugtassanak. Magányos, és azt, hogy szeressenek. Gyenge vagy, s a másiktól várod az erőt. Reménytelen, s várod a reményt. Igaz, hogy mások hatnak ránk, de ne várd senkitől se, hogy helyetted hangoljon föl, és hogy helyetted teremtsen benned harmóniát, jó közérzetet. S kimondom végül: ne várd senkitől, hogy "boldoggá tegyen". Amíg lelked állapota másoktól függ, lehetnek ugyan jó perceid is néha, de maga az a tény, hogy függő helyzetben vagy, örökös remegést is jelent: "Jaj, mi lesz, ha elhagy?" "Ha megharagszik rám?" "Mi le

3

Ha ma megkérdezne az aranyhal vagy elkapnám a pontos pöttyös labdát, a 3 kívánság nem lenne más: 1. ötye 2. musicalest ahogy én szeret(t)em 3. római part ennyi :))

Napi zene

Hm, ugye nem újdonság, hogy a youtube-ból táplálkozom, ott is leginkább musicalből, Quimbyből, Csíkból, Adele-ből és még néhány ezmegazból, attól függ, épp mibe/kibe botlom :) Valamelyik este Kiskeróba (Kerényi Miklós Máté) botlottam, leginkább egyik dalába, bár mást kerestem (Miss Saigont akartam hallgatni és volt egy igen jó dala neki is, de tőle az nincs feltöltve), és amibe botlottam tetszett. Rémlett, hogy ismerem valahonnan, de csak nem esett le - egész ma estig. Nos, ez volt amit hallgattam tőle: Az igazság az, hogy a magyar cím és a magyar szöveg megkevert, pedig a zenét évek óta ismerem: Két örvény:  http://www.youtube.com/watch?v=JkRdlvXY9vs&feature=fvst Bár ott van, hogy a Notre Dame-ból van, de eddig valahogy nem is volt érkezésem rákeresni, Rákerestem a franciára, úgy nem is tetszett és valahogy még mindig nem esett le, hogy miért ismerem: Dechire:  http://www.youtube.com/watch?v=qzvfJ2IuCAY Aztán valahogy megjelent angol címmel ahogy tovább keresgéltem: To

Sevenoaks

Kép
Bár ma reggel egészen sokáig úgy gondoltam, hogy én ugyan sehova, de végül a kíváncsiság mindent felülírt... Ennyit az elhatározásaimról, tudom... ;) Szóval bepakoltunk mindent ami létezett meg magunkat is - bár meleg ruhából megint keveset, és nekivágtunk Sevenoaks-nak. Vidék, igazi vidék - és még mindig ez tetszik a legjobban. Az idő tartja magát a 3 héttel ezelőttihez, alig 10 fok, jeges szél és minimum csendes eső, de inkább záporok. Tudom-tudom, otthon isteni idő van - és még a melegrekord is megdőlt... élvezzétek! :) Szóval a képeken látjátok, hogy milyen szép helyen voltunk és milyen időben - nincs is sok kép, mert nem akartam tovább áztatni a masinát. A hely, ahol jártunk Sevenoakson belül: Knole, régi kastélyka és óriási birtok, tele őzekkel - amelyeket lehet etetni is. http://www.nationaltrust.org.uk/knole/ Megnéztük a kastélyt, aminek az alsó szinten továbbra is a régi tulajok laknak. Pár éve már nem tudták fenntartani az egészet, akkor adták el a további

Napi igazság

Most találtam: 'Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet,mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK.'

Napi vers

Hoztam egy szomorú - de nagyon szép és nagyon mély verset, ami eddig innen-onnan már ismerős volt (nemcsak a tartalom); és most végre megvan végig, hát íme, nem lehet nem 'megörökíteni': :) Heinrich Heine: Bánat Tudod mi a bánat? Várni valakit ki nem jön el többé, Eljönni onnan, hol boldog voltál, S otthagyni szívedet örökké! Szeretni valakit, ki nem szeret téged, Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek, Kergetni egy álmot, soha el nem érni Csalódott szívvel mindig csak remélni! Megalázva írni egy könyörgő levelet Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet, Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak Rózsákat őrizni, mik elfakultak. Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni Mással látni meg őt és utána fordulni, Kacagni hamis lemondással, Hazamenni, sírni könnyes zokogással. Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat S imádkozni, Hogy Ő sose tudja meg Mi is az a bánat. A szív gyorsan elárulja önmagát, De mást lát a két szemem, Messze túl a könnyeken Hogy még mindig te v

Éles ész

Ma délután próbáltam Alex-et rávenni színesceruza-zsírkréta pakolásra (belátom, nem túl izgalmas feladat), de nem igazán akaródzott neki, ki is vágta magát leleményesen: - Berni, nekem az nem dolgom. - Nem? Neked mi a dolgod? - Játszani. Az az én dolgom. Igen. - Hm... és az én dolgom? .... (hosszú hallgatás és ismételt kérdések után kibökte a választ): ... Játszani én velem! Igen, az a te dolgod - Berni. :) Nos, tulajdonképpen igaza van ... :)

Napi nóta

Mai nótánk, a Régi nóta a Velem Uramból - Feke Palitól :) http://www.youtube.com/watch?v=e19RrOk8NJs hiányzik a musical és az egész színház úgy ahogy van... és "hiányzik" Feke Pali is bármilyen dallal :)
‎"A boldogsághoz két út vezet. Vagy csökkentjük a vágyainkat, vagy növeljük lehetőségeinket. Ha bölcs vagy, mindkettőt megteszed." - Benjamin Franklin

Napi okos

Senki sem nyert még versenyt, aki nem nevezett be. Arnold Bennett

?

A mai angol órán ismét több kérdés merült fel bennem: - mi a rosszabb, ha semmit nem magyaráznak órán, vagy ha próbálnak valamit magyarázni? - a magyar nyelvtant nem tudom, vagy az angol nyelvtant nem értem? - mi a különbség az action és a situation között? - miért is keresem a választ? :)

Olimpia

Kép
Kevesebb, mint 100 nap van az olimpiáig: London 2012 Remember that great 100 days to go photo from Horse Guards Parade? It involved 260 Guardsmen from the Grenadier, Coldstream, Scots and Welsh Guards. See how it was made in this behind the scenes video!  http://l2012.cm/I5bhnl 100 days to go at Horse Guards Parade www.youtube.com To mark 100 days until the Opening Ceremony of the London 2012 Olympic Games, 260 Guardsmen from the Grenadier, Coldstream, Scots and Welsh Guards form the n...

Gyémánt jubileum

Kép
Idén sok szempontból fontos év van itt, pl. a gyémánt jubileum miatt is. Persze a legnagyobb felhajtás idején éppen nem leszünk itt, de jó lenne valahol belebotlani a pereputtyba :) pl. a szomszédos Bromley-ban :) http://www.bromley.gov.uk/press/article/448/the_queen_to_visit_bromley_for_diamond_jubilee_celebrations ez is érdekes, a youtube -link különösen: Visit London Are you coming to London to see the Diamond Jubilee Pageant? On 3 June up to 1000 boats will sail along the Thames to celebrate the Queen's 60th year as monarch! The Queen's Diamond Jubilee Celebrations www.youtube.com Celebrate The Queen's Diamond Jubilee along the Thames as hundreds of boats decked out in Union Jack flags float up the river. For more information see http://www.visitlondon.com/ events/detail/ 22357258-thames-diamond-jubilee -pageant

Esik

Több mint 7 hónapja nem egy helyen nem egy embernek kántáltam, hogy nem is értem mi a bajuk az angoloknak az időjárásukkal.... MOST már értem és tudom is... Én is utálom... Nem tudom mikor kezdődött, de úgy rémlik amióta visszajöttem biztosan nem sokat láttam a napot. Esik (ömlik), fúj a szél és hideg van. És sötét, nagyon sötét. Az előrejelzés a következő 10 napból két félre írja, hogy felhős, a többi mint esős...

Napi bölcs

hm... tégla-tégla ‎"Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted, de lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat! Ez a hit." (Müller Péter)

Napi zene

Tóth Verába időnként bele-belebotlok és akkor egész estéssé válik vagy egy dallal vagy többel. Amit most linkelek is ilyen, egy időben sokat hallgattam mindkettőt, és ma is elvagyok velük, pedig másik dalt kerestem, dehát ilyenek 'ezek' :) Szóval Tóth Vera: Mondd miért pont ő:  http://www.youtube.com/watch?v=wI8E5C8Sq0U Sorskerék:  http://www.youtube.com/watch?v=jB1OCQX7HZ8&feature=related

Napi okos

Sorra botlok bele (vagy esek hasra bennük) a jobbnál jobb írásokba - ennyi okos lenne, vagy írni-mondani könnyű (?)... ‎"Nem „ott és akkor”, hanem „itt és most”! Nem kell sehová sem eljutni. Minden eljön magától, csak teremts neki magadban helyet a befogadásra. Az élet kész arra, hogy megtörténjen veled. Olyan sok gátat emelsz, és a legnagyobb gát az akarás. Ha folyton kergetsz valamit, az élet hiába jön, hiába kopogtat, soha nem talál otthon. Mindig valahol másutt vagy. Így aztán kergeted az életet, az élet pedig kerget téged – és soha nem találtok egymásra. Csak legyél… csak legyél! " (OSHO) "Az élet MOST van. Soha nem volt olyan időpont, amikor az életed nem MOST volt, és nem is lesz ilyen. Soha, semmi sem történt a múltban: minden a MOST-ban történt. Soha, semmi nem fog történni a jövőben: minden a MOST-ban fog történni. Amire múltként gondolsz, az az elmédben elraktározott emléknyom egy korábbi MOST-ról. Amikor a múltra emlékezel, azt MOST teszed. A jövő egy e

Eheti MP

Heti útravaló Müller Pétertől - 18. rész Figyelj! Ez egy hasznos útravaló. Ne mondd, hogy tőlem hallottad, mert az összes pszichológus és pszichiáter nekem ugrik, lehülyéz és kiközösít a komoly emberek társaságából. Maradjon ez a mi titkunk. Van benned valaki, aki nem depressziós! Nem szomorú, és nem kétségbeesett. Még a legmélyebb bajban is képes nevetni. Van benned valaki, akinek a baj nem baj. És a nehézség nem nehézség. És a sötétség nem sötétség. És a kilátástalanságban is lát. És a haláltól sem fél. És ha elvesztesz valamit, azt mondja: "Van másik!" És ha gödörben van: kimászik. És ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi. És ha beteg vagy: meggyógyít. És ha meg kell születned: világra hoz. És ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül. És ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van. Van benned valaki, aki még a gyászban is képes a derűjét megőrizni. És mindenen felülemelkedni. És a könnyező szemedet kívülről nézni, mosolyogva. És

Napi zene

Napi zene, de leginkább napi dalszöveg... Gary Moore: ONE DAY http://www.youtube.com/watch?v=At3FH01FlWU

Nosztalgia

hm... nem is olyan régen... ;) "A csapatmunka lényege: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember. Név szerint: Mindenki, Valaki, Senki és Bárki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki nem csinálta meg. Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett az akit Mindenki okolt, mert Senki nem csinálta meg, amit Bárki megtehetett volna..."

Napi bölcs

‎"Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid! Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid! Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid! Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed! S ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!" Frank Outlaw

Valóság

Nem elég tisztának lenni. Nem elég ártatlannak lenni. A mai világban öntudatra és erőre van szükségünk, hogy ne zuhanjunk a zuhanókkal, és veszítsük el lelkünket egy aljas világban. Müller Péter Minden morál, minden elvárás, minden szokás, minden illem és nevelés hamis, ha nem arra tanít meg, hogy a döntő pillanatokban hallgass a saját szívedre. A saját lelkiismereted hangjára. Senki másra, mert lehet, hogy aki jót akar, az sem tesz jót neked. Az utolsó időkben egyetlen mestered maradt: a saját szíved! Minden könyv, minden tanács és nevelés érvénytelen. Csakis a szíved súgja - ha meghallod még a hangját -, hogy mit tegyél. Müller Péter

Napi zene

Másik nap, másik dal, de még mindig RW :) Love Somebody http://www.youtube.com/watch?v=b5cDeJYRBWk

Napi zene

Kép
A napi zene rovatában RW :) Tegnap óta, mivel olyan tárt karokkal fogadott a MT-ban, őt akartam már hallgatni, de valahogy csak nem jutottam odáig - ehhez képest hallgattam-néztem mindenféléket. DE most éppen valaki belinkelte a face-re, és tökéletes, mert nemcsak egy dal, hanem ha igaz az egész Royal Albert Hall-os koncertje következik :) Fogadjátok szeretettel:  http://www.youtube.com/watch?v=dQD3tOVkxh4 Aki nem akar egy egész koncertet, annak egy másikból az Angel, íme:  http://www.youtube.com/watch?v=lUCdDzfEsF4

Napi bölcs

Figyeld meg, ha boldog vagy, hogy repül az idő. "Jé, már este van!" Ha pedig nagyon boldog vagy, akkor az idő nemcsak "repül", de meg is szűnik. Nincs. Egy olyan dimenzióban vagy, ahol nincsenek órák. Nincs holnap. Tegnap sincs. "Most" sincs - mert ha már tudod, hogy "most" van, nyomban félni kezdesz, hogy elmúlik az egész. Müller Péter

You're a winner!

Kép
You're a winner! Ez állt előbb egy csokispapíron :)  Nyertem 15 fontot, amin könyvet vehetek :) - remélem legalábbis, hogy tényleg így van. Van egy kedvenc csokim annak a papírjával nyertem, eddig ez volt kb ilyenből a 3. vagy 4. amit feltöltöttem. Isteni egy csoki, és tegnap vettem az esti waterloo-i buszozás előtt egy WHS-boltban, ahol még vettem innivalót, de eredetileg újságért mentünk be :) Íme, ő az, itt találtam rá pár hónapja - és azóta leginkább csak ilyet (v)eszek :)

Blog-statisztika

Kép
Érdekes dolog ez a blogosdi, hát még a statisztikája :) Néhány ebből: Oldalmegjelenítések száma böngészőnként Firefox 973 (37%) Chrome 810 (30%) Opera 409 (15%) Internet Explorer 303 (11%) Safari 107 (4%) Mobile Safari 14 (<1%) Mobile 3 (<1%) Oldalmegjelenítések száma operációs rendszerenként Windows 2 057 (93%) iPad 109 (4%) Linux 26 (1%) Android 14 (<1%) Nokia 2 (<1%) Ubuntu 1 (<1%) iPhone 1 (<1%) Oldalmegjelenítések száma országonként Magyarország 1 843 Egyesült Királyság 366 Egyesült Államok 3