46/3. könyv
#
Cristina Rivera Garza: Liliana legyőzhetetlen nyara
I. rész, Azcapotzalco - augusztus 20-25.
Nagyon nehezen tudtam elkezdeni a könyvet. Napokon át tettem-vettem,félre tettem. Az első fejezetet végül csak szeptember 6-án olvastam el, de közben kellett aludnom. Fárasztott, nyomasztott. A könyv fizikailag is nehéz. Nehéz tartani, nehéz olvasni a kicsi betűket, nem fehérek a lapok, szélesebbek a sorok. Az első rész egy (több) hivatali kínlódás, eredménytelen küzdelem a bürokrácia útvesztőjében.
"Soha nem vagyunk olyan védtelenek, mint akkor, amikor elfogynak a szavaink."
A hétvégén nem haladtam a kendővel sem, úgy áll, mint amikor elkezdtem és rájöttem, hogy nem tetszik a sötétkék fonal... pedig csütörtök este lett hozzá egy másik szín.
II. rész: Ez a bosszantóan kék ég - augusztus 25-30.
"Minden a krumplival kezdődött"
Mintha egy családi fotóalbumot kezdenénk lapozgatni, oldalról oldalra ismerkedünk a Rivera Garza családdal. - Ahogy tudunk, haladjunk együtt, úgy mégis biztonságosabb.
Szeptember 6-án tovább olvadok - előkerülnek 30 év után Liliana levelei... nehéz olvasni őket. Eszembe jut, amikor én írtam leveleket gyerekkoromban. Lehet, hogy hiányzik ez.
"A nyelv képes rá, hogy egyszerre felfedje és elfedje a dolgokat. Ablak és függöny. Távcső és köd. "
Szukák lettünk, ördögök lettünk - hallgassátok hozzá az említett zenéket is!
Még mindig szeptember 6, de beértem az olvasós ütemtervet. Folytatódnak a levelek, több van az apától is (vajon a másik lánynak is írt?), és gyanús lesz egy srác.
A fejezet elején felsorolt zenékből egyet meghallgattam: https://youtu.be/CNHN-rz5IU0?is=Yxddf_--yCEuSLUg
szeptember 5-6.
IV. rész: Tél
“Én vagyok a nővére egy fiatal lánynak, akit harminc évvel ezelőtt itt gyilkoltak meg, beengedne?”
Mire utolértem volna magam az olvasásban, kikerült a következő etap, elolvastam ezt is, így már 130. oldalon vagyok máris. Christina valakivel felkerekedik, felkeresi Liliana korábbi egyetemista helyeit. Elképesztő így olvasni, hogy mit él át ez a nő 30 év távlatából egy fél nem dolgozott gyásszal és le nem zárt (el sem kezdett) nyomozással.
Hetek maradtak ki az olvasással, hétvégén (szeptember 19-20.) egy fél fejezetet ugyan olvastam, de nehéz volt újra belehelyezkedni. Szinte egy héttel később (25.) folytattam reggel. Kisebb blokkokban korábbi ismerősök, évfolyamtársak mesélnek Lilianaról, nagyon színes a lány vagy színesedik, ahogy így megismerjük.
VI. rész: Borzasztó szellemek egy furcsa helyről
szeptember 12-13.
“… olyan közel járt ahhoz, hogy szabad legyen.”
Szintén a 25-i reggeli olvasás eredménye. Egyre többet tudunk meg arról a srácról, akivel a lánynak sose lett volna szabad ügye legyen.
Nagyon nehéz együtt haladni, előresietés, lemaradás, a szeptemberi hétköznapok, de hátha ti is most utaztok Oaxacába.
VII. rész: Nem éppen ez a boldogság?
Hozzatok mondatokat ebből a fejezetből!
Még mindig 25-én reggel olvasom, vissza akartam (kellett volna) aludni, de fel is kellett volna kelni és haladni a készülődéssel, mert a lista hosszú volt.
Nem jó olvasni, hogy egyre furább a lány, klassz fiúbarátai is voltak vagy lehettek volna.
VIII. rész
Mennyire vágyunk rá, hogy ne kelljen végre tündéreknek lennünk a jégvilágban
szeptember 23-27.
“Nem egyszerű feladat Liliana életének utolsó hónapjait rekonstruálni.”
Mivel hiába kellene aludni a hajnali keléshez, nem megy, folytatom a lemaradás pótlását 25-én, de nem köt le, így pár oldal után megint leteszem. Lehet, hogy nem fogom végigolvasni.
Aztán megint félreteszem a könyvet, majd október 1-jén folytatom. Félben is hagynám, be is fejezném. Végre újra horgolok viszont sokat rontok, nagyon sokszor és így az 1-3, sorok újra horgolósa következik... viszont mire eljutok a fejezet végére, ami Liliana utolsó napja is, a horgolás is elérkezik egy szakasz végéhez.
Éjszaka persze rémálmom van.
IX. rész
Bár Viki itt elmaradt a szakaszolással, ma - október 3. - ki akartam olvasni a könyvet. Ki kellett olvasni, hogy már ne legyen az ágy mellett. Ebben a fejezetben találják meg a lányt. Rettenet.
X. rész
"Nem a szabadsággal van a probléma. Hanem magával az emberrel."
XI. rész
A végén az író, Liliana nővérét olvashatjuk, hogy kezdett újra úszni, hogy kapcsolódik az elhunyt húgávál... 30 év után írta meg a könyvet... mert/amikor vállsérülés miatt nem tudott írni...
Egész idő alatt elképesztő hatással volt rám, ahogy a régi jegyzetek és beszélgetések összefésüléséből lett a könyv... hogy hány helyen volt gond.