(tovább az) Úton
Gondolkodtam, hogy vajon ott folytatja-e, ahol abbahagyta klasszikusan, vagy mire lehet ma délután számítani. Ebéd után eldőltem olvasni végre és hát, majdnem úgy maradtam.
Szóval ha folytatás, akkor sok olyan dalt vártam, ami a régi kirúgás után jött az életünkbe, Budapest és vidék színházaiban, viszont sokat nem láthattam, hallhattam élőben.
Bár az ajánló szerint gyerekkortól és új állomásokkal... ha ez csak néhány plusz dal, akkor azért ez a cím nem igazán korrekt.
Körülöttem mindenki orr- és torokspray-zett, kezdtem ideges lenni már a kezdésnél. Annyi egymás szájában kell ülni, nagyon nem szerettem.
Szóval... kevésbé éreztem jó ideig koncentráltnak, sokat beszélt, bakizott és olvasott. A Júdásnál éreztem azt, hogy megérkeztünk így együtt. Onnan sokat kapkodtam a levegőt, meg könnyeztem, egyszer pedig nagyon megríkatott. 🙏❤️
Valaki ezt kellett volna rendezze, mert letolta szinte egy az egyben az eredetit és azt folytatta valamennyivel. Ez így 2 óra volt, szerintem hangilag kinyírta magát... közben annyira nem haladt, hogy attól féltem, lesz egy szünet.
De amúgy hálás vagyok érte, Isten áldja a tehetségét és adjon neki bölcsességet, hogy ezt jól használja.
Köszönöm, hogy leénekelted a hajamat és megint megríkattál. 🙏
Mindig van egy nagyfejű előttem...


