Emlékszel még?
Mai esti program, még bőven szülinap, bár nehéz volt kimenni a valóságba... de akkor inkább így, mert holnap reggel úgyis muszáj lesz...
Nem annyira tetszik, sőt egyáltalán nem -, ahogy nagyszerű művészek kerülnek mind nagyobb parkolópályára az Operettben... Fischl Móni itt finoman fogalmaz, nem biztos, hogy csak ez van a háttérben... mindenesetre legalább kapott egy gálát, amit majdnem utolsó pillanatban, de nem akartam kihagyni. Kevés női hangot szeretek, primadonnából pedig még kevesebbet... Sokáig nem kedveltem, csak a hangját, aztán összeért minden. Szerettem volna ma ott lenni ezen az estén és csak reméltem, hogy a nagy kedvenceim elhangzanak tőle... (bár nem annyira volt erős a fellépők névsora, dehát... - vagy mondjam azt, hogy nem mindenkit kedvelek túlzottan)
Atinak nagyon örültem és nagyon jó is volt, sokat fogyott és minden táncot is tudott, ugyanezt Homonnay művész úr nem mondhatta el magáról....ők voltak a házigazdák, Zsolti többször több mint kínos volt még magához képest is... a tv-felvétel miatt többször újra kellett venni a konfokat... fél 11-kor lett vége a gálának, pedig úgy volt, hogy kétszer egy óra és egy szünet...
Sokszor könnyeztem és bőgtem is, ez a nő nagyon jó még mindig és őszintén szólva a mai Operettbe túlzás is... a legjobbakat kíván.om neki!
Kissbé a végén nagyon nyálzott, felajánlott további 1-2 alkalmat, csak szerintem az ilyen pont hogy megismételhetetlen... ahogy amúgy a színházban minden...
Előkerültek a köhögők és betegek, annyira hogy a mellettem ülőtől megkérdeztem, hogy nincs-e maszkja, mert az első felvonásban nagyon hangosan tünetelt és még beszélgetett is... nagyon remélem, hogy most azért ellenállóbb vagyok kicsit...
Sok színházi ember volt, hogy kivezényelték-e őket vagy sem, nem tudom, de szerintem tőlem jobbra a Laki Péter felesége ült, szent ég, mennyire fiatal!!!
Láttam Koltai Robit is - aki kb. 20 éve nem öregszik - mindenkire mosolygott, meg ott volt Lőrinci Gyuri is, elsők között állt föl.
Szép este volt, de valahogy nagyon szomorú... amikor megjelenítették Vadász Zsoltit, az kifejezetten fájdalmas volt... és nekem Boncsér Gergőből is túl sok volt... a szubrettek szegények nagyon megkoptak... hova lettél szépséges Operett...? :(
Ezt viszont különösen nagyon-nagyon várom!
Fontos részlet az interjúból:


.jpg)
