"Jobb egyedül menni, magányosan és szomorúan, mint másokkal olyan úton, mely méltatlan hozzánk."

Ezt te is tudod. Sokan élnek manapság egyedül, magányosan, sóvárogva, mert hiányzik valaki. A másik. Azt tapasztalják, hogy a legtöbb kitörési kísérlet kudarccal jár. Épp azt kellene odaadni, amit értékesnek tartunk magunkban: a színvonalunkat, a méltóságunkat. És mégis megteszik.

Elmondok valamit. Anyámtól tanultam, aki bölcs nő volt, az élet ismerője. Főleg a női lét ismerője. Ő egyszer azt mondta nekem, ha egy nő keres, néha vállalni kell a méltatlant is. Olykor lejjebb kell adni. Bele kell menni kis megalkuvásokba. Nagyokba nem szabad, de kicsikbe igen. Amikor megkérdeztem, hogy miért kell néha kompromisszumokat kötni, azt felelte:

"Azért, mert a magányban berozsdásodsz. Hozzászoksz. Megvastagszik a bőröd, érzéketlen leszel. Nem veszed észre, hogy lassacskán egyre vastagabb és magasabb falakat építesz magad körül, amiken nincs ajtó. Azt hiszed, önszántadból vagy egyedül, de ha sokáig őrzöd ezt az állapotot, börtönné válik, s azt veszíted el a magányban, amit kerestél benne: a szabadságodat. Néha bizony bele kell menni olyasmikbe, amiket megbánsz. Talán. Valamire minden találkozás jó. A másik is ember. Lehet, hogy nem hozzám való, de mégis: ember. Talán kaphatok tőle valamit. Nem azt, ami hiányzik, hanem valami mást, amitől, ha boldog nem is leszek, de legalább nem rozsdásodok be. Egy szomjas embernek a víz a legcsodálatosabb ital."  - ezt mondta. Igaza volt. Kedvelte az embereket, és mindenkiben talált valami szerethetőt, és azt kereste.

Ismered a hajótörött Robinson történetét? Életének legfontosabb szereplője és hűséges társa egy Péntek nevű bennszülött volt, akinek a nyelvét sem beszélte. Őt szerette. Mit tehetett volna? Nem volt más a szigeten.

Müller Péter