Az évad berno-díjasa

Ebben az évadban valahogy különösen szerettem volna, ha valamelyik színházban kap valamilyen díjat, mert szerintem ez egy kiemelkedően jó évad volt. Részemről már az Érdemes Művészt is megkaphatná, bízom a március 15-i hírekben... 🙃

Nem rémlik, hogy bármelyik időszakban is lett volna ennyi bemutatója rövid időn belül és mellette futottak, futnak a régi előadások is, ráadásul ezek most mind jók is, a legtöbb többször nézős.

Érdekesen működnek biztosan a nézői és a belső dinamikák is, nyilván nem kaphat mindig ugyanaz, nem mindenki nyilvánít véleményt, közben persze nem vitatom el senkitől a díjat, mert sok munka van mögötte, mégis kicsit (NAGYON) sajnálom.

Rendszeresen ülve a tapsolók között azért eléggé érzem, hogy ki milyen élményt ad estéről-estére nagyon-nagyon sok embernek, ha innen nézem, minden este megkapja vagy nem kapja az egyéni díjat munden színész. Van, hogy egy-egy előadás után mondjuk én se 'neki' adnám, mert valaki (még) nála jobban (is) elvisz, de ezek belső érzések, teljesen szubjektív, én hogy vagyok ott, hogy vannak ott mások. 

De minden esetben tök büszkén szoktam ott hallgatni a környéket, amikor meghökkenti őket. A vastapsba bele szoktam szünetelni és csak hallgatom, megnézem, hogy már mindenki áll-e, örülnek-e. 🙃 

Az idei berno-díjazott nagyon sok év után is nagyon meg tud lepni és nagyon jó élményeket tud adni, nagyon tud nevettetni, amiért külön hálás vagyok - a ríkatásért nem kevésbé. Voltak felemás időszakok, de most erről az évadról van szó, főleg a második feléről.

Szavazó nézőként és jegyvásárlóként én megtettem a magamét, szavaztam, ahol lehetett, mivel a saját színházában sem kapott díjat, így nem mutatom meg az én szavazólapomat, amit pedig már belengettem itt pár hete, sajnos túl korán voltam elbizakodott...

Én igazi díjat adni csak így tudok adni (a nyertes nem is kell tudja), de itt megteszem.

Előzmény, a díjat kapta:
2022-ben Sándor Péter
2023-ban Sándor és Péter és itt osztottam felfedezett díjat is, na kinek...? hát persze, ifj. Vidnyánszky Attilának.

Szóval idénre már igazán meg/kiérdemelte, hogy berno-díjas legyen (újra, mert régen sokszor az volt, csak nem osztottam akkor még a díjat), a 20 éves jubileumunkról már nem is beszélve..., igen, dobpergés, 




(Tavaly már majdnem neki adtam, de aztán mégsem... igaz, hogy nem a színpadi játéka miatt vontam meg tőle, tehát lehet, hogy nem is voltam teljesen fair , de nálam ez sajnos csak együtt működhet ebben az esetben ...)