Elégedetlen/tehetetlen ügyfél...

 ... ez vagyok én...

A héten úgy jött ki, hogy több intéznivalóm is akadt. Van ilyen. De ezek többsége most a szüleimé volt. Gyakorlatilag minden körben felháborodtam és végtelenül sajnálni kezdtem őket mindennél jobban, hogy szegények hogyan is bírnának bármit jókedűven elintézni (még nekiindulni is), amikor ilyen lekezelő és lehúzós cégek vannak és nem segítőkész ügyfélszolgálatosok.

Nem számít, hogy engem is úgy hívnak mint őket és ugyanaz a címünk. MEGHATALMAZÁS kell még a meghatalmazásra is gyakorlatilag. És legyen otthon egy komplett hivatal és ha nem e-ban vezet minden számlát az ember, és levegőt is vegyen e-ben, azért még jó sok plusz díjat is fizethet, de ez persze nincs elmondva. Persze, mi sem a párnába varrjuk a pénzt, de jobb szeretjük a papírt. Ott van, el lehet tenni, meg amúgy is.

Invitel kontra Digi

A vezetékes telefonunk Inviteles, apukám nevén van. A tévénket a Digi szolgáltatja, ez anyukám nevén van, mert éppen ő ment ügyintézni. Valamikor szép csendben a két cégből egy lett. Nem rémlik erről folytatott tájékoztatás, csak elkezdett egyforma lenni a számla... ( A vezetékes miatt egyszer már elmentek Sárvárra, hogy le is mondják, mert olyan drága, láss csodát, megfelezték a számlát, mert találtak egy olyan csomagot...) Most éppen megpróbáltuk összevonni... egy cég, egy számla... Kb 50 percet könyököltem az ügyfélszolgálati pultnál, ahol még majdnem nem is köszöntek nekem meghatalmazás nélkül... (ezt sejtettem, mert legutóbb ott akartam befizetni a számlát, mert a csekk elázott a postaládában... még a pénzt is alig akarták elfogadni... nem kivenni akartam, hanem befizetni a saját lakcímemen lévő számlát...) mondtam, hogy értem én, de információt szeretnék, hogy tudjam, mire kell szegény anyám majd meghatalmazzon... Az üzletben ketten nem értek egyet... Nagy nehezen kisült, hogy ugyan a két cég egy lett, de azért mégsem. Szóval elmaradott térségnek számítunk (! - ne sírj Bögöte - mit tudják ezek itt) mert nekünk a telefonkábel nem épp ott megy, ahol... (mi örülünk, hogy bárhol is megy - és nem a tanyavilágban élünk), ezért a Digi oda nem szolgáltat... de egy cég... nem, nem egészen... Fölhívták az Invitelt (tehát mégis van), hogy akkor adjanak ők tv-szolgáltatást is... persze ahhoz másik dekóder, másik szerződés, a régi dekódert le kell adni, felmondani a szerződést, igen, van párhuzamos időszak meg 15-15 napos átfutás stb... Mondtam, hogy és akkor csomagszolgálatás....? hű, hát, nem tudják... valami leírás, hogy otthon megbeszéljük...? Újabb telefon valakinek, hogy ezt hogy kell... erre elkezdett a nő valamit rögzíteni és kattintgatni, velem nem tárgyalt, csak a telefonkagylóval... közben anyukámat lemamázták - amitől még nagyobb lett a fejem - és ahhoz képest, hogy köszönni se akartak meghatalmazás nélkül, felrögzített egy igényt tv-csomagra az invitel felé... utolsó pillanatban vágtam közbe, hogy ácsi... különben meg két tévénk van - KETTŐ? - hát ugye ki látott már ilyet... hát ezt meg kell beszéljük otthon... bosszús nézés... meg tudja, nincs meghatalmazásom... és mikortól rögzítette és mi van a másikkal? csökkenteni akartuk a számlát nem még 2 dekódert kivitetni... itt tartottunk... de meghatalmazás mintát még mindig nem kaptam... 

Én untam meg előbb az ügyet és magamban már eldöntöttem, mit fogunk dönteni - közben ott akarták felhivatni velem anyámat, hogy döntsön... mondtam, hogy ezt mi ÍGY biztosan nem fogjuk eldönteni... NEM?! NEM. Ezen a ponton már közöltem, hogy ez az a helyzet, amikor átmennék 2 üzlettel odébb, hogy megtudjam, hogy a T-com valamit tudna-nyújtani vagy akar-e... Már attól majdnem köptek egyet, hogy kisült, hogy nálunk műholdon megy a tv, nem kábelen... Közben megszereztem a meghatalmazást (kettőt!), mert ugye két néven van a két szolgáltatás, ami egy helyen működik, egy kasszából, egy cégnél... - ekkor szólalt meg a másik, aki addig csak a telefonját nyomkodta....: de ha megnézi (én) Interneten a digi portálon, minden információt megtalál(ok). Na, itt megint eldurrant a fejem! Nézze, ott kezdtem. Két órán át böngésztem, a weblap szerint az irányítószámra keresve 7530-ért kaphatnánk tv és vezetékes telefon csomagot... igazából ezért jöttem, ha eddig nem mondtam volna... megnyúlt a feje, igen? és akkurátusan bepötyögte a négy számot, gondolom gondolta hazudok... összegurultak, úgy nézték a képernyőt... háha... (korábban az Invitelhez átvonultatott ajánlat is 10 ez fölött volt) és bólogattak bőszen, igen, ez az Invitel szolgáltatás lesz... két mondattal később közlik, de ha nem kell a 103 csatorna (kiderült, hogy annál kevesebbet már nem is lehet se a Diginél se az Invitelnél), menjünk át mindig tv.hu-ba és ott van 12 és 28 csatorna, ha az elég. NEM ELÉG! Nekem 12 csatornám van, tudom hogy az mit jelent. Az üzletből kifelé tartottam fél úton, amikor utánam szól a nő, akivel először gyötörtük egymást, hogy hiszen látja, csekken fizetünk és nincs hűségünk se... ha átállunk e-re és 1-2 év hűséget bevállalunk (nem nagy cucc, mert egy szolgáltató van)... Jaaa, vagy úgy?! szóval van ilyen... igen, természetesen... és mit jelent ez ár-ban? csomagonként (tehát tv és telefon) 4-500 Ft havonta... és ez hol van leírva... hát, közben adja a rendszer, ahogy módosítunk... Na, így... (azt még leírom, hogy van, de nincs online ügyintézés ennél a csoda cégnél, csak befizetni lehet online, semmi mást nem lehet elintézni. 2x is beajánlotta, hogy Szigetszentmiklóson van egy (egyetlen) személyes ügyfélszolgálat, ott tudnak mindenre választ adni... mondom, hogy az nem fog menni... NEM? NEM. az ország másik feléből nem megyünk el oda... és akkor még mi vagyunk hátrányban, mert nem vagyunk E-k.

Na, így jöttem el, szereztem két üres nyomtatványt jó 50 perc alatt, de lehet, hogy több volt... (18,40 volt és 17,00-kor egyenesen eljöttem az irodából...) További digi-s ügyünk egy héttel korábbról, hogy a távirányítón elromlott a hang-gomb... bejelentettem e-mailen (azt gondoltam gyorsabb, hiszen ugye elektronikus világban élünk)... a tévét nézni ugyan lehetett, de hallani nem... :) eltelt a 72 óra, semmi... anyukám betelefonált, hogy hát... a nő lekapta az összes körméről, hogy nincs ilyen igény, meg hova írtunk, stb... ha ennyire akar új távirányítót (és ha tényleg nem működik...), akkor 2800 a távirányító és a10 ezer a kiszállás.... majd elájultunk, hát eddig ez nem volt... alig hogy letettük, hogy akkor én reklamálok újra és utánanézek, hogy ez mégis hol van leírva ... hív anyukám, hogy most ment el a szerelő... ingyen és bérmentve kicserélte vadiújra a távirányítót... szó nélkül... nem ért oda korábban, mert hiába hívta a vezetékes telefonunkat, nem vettük fel... rossz számot adtunk meg... a szüleim előtt is megpróbálta, rossz a szám... a mai ifjúság nem tud vezetékes számot hívni, a körzetszámot nem írta be... Szóval ugye a nem létező hibabejelentésre mégis volt munkalap és ingyen meg lehetett oldani... (amúgy megadtam egy mobilt is)... a ház meg ott volt, ahol... csak menni kellett volna...


Következő kör: kötelező biztosítás. Allianz.

Online nem tudtam regisztrálni sem, mert náluk nem ugyanazok az adatok... Tíz éve amikor meg lett kötve, apukámnál nem volt beírva e-mailcím, ezért nem engedett be az oldal... Felhívtam az ügyfélszolgálatot, direkt csak Pencz Bernadett-et mondtam, egész sokáig eljutottunk a kérdéseknél, amikor rájött, hogy nem kérdezte meg, hogy kinek a nevén van a szerződés és ott áll-e mellettem  a szerződő.... és átment bunkóba, hogy ő nem nézhet bele a szerződésbe, pedig akkor már csak azt kérdeztem, hogyha január 1 a fordulópont, akkor az előtte 30 napot jól értjük-e, hogy ugyan minden csekket kiküldtek, de még módosíthatunk... gyakorlatilag rámvágta a telefont... Onnan indult az ügyintézés, hogy két hete mondta anyukám, hogy megint emeltek, menjünk át máshova. Mondtam, hogy ennyit biztosan mindenki emelt, de megnézem... Elkezdtem új kalkulációt kérni, másfél órája pötyögtem már, amikor olyan adatokat kért, amit nem tudtam, ahhoz az autóba és alá-fölé kellett volna feküdnöm... Mondtam, hogy ehhez kell apuka, hétvégén megnézzük tableten. Aztán eszünkbe jutott, hogy próbáljuk meg legalább azt, hogy a negyedéves fizetésből menjünk át évesbe... igazából csak ezt akartuk módosítani, de ugye nem segítettek, mert apuka nem állt ott mellettem... (már ahhoz is rengeteg gombot nyomtam be hogy egyáltalán egy emberféle szóba álljon velem)... begurultam, de nagyon... Az Allianz weboldalba máshonnan belépve tudtam regisztrálni és szerződést is módosítani... beírtam néhány eddigi hiányzó adatot és rányomtam, hogy megnéztük az online vezetésoktatási filmet, 5000  (!) km-nél kevsebbet megy egy évben külföldre meg bal oldalon van a kormány (nem jobbon :) ) meg efféle érdekességeket, meg éves díj és átállunk e-re és láss csodát, a 35 ezerből 24 ezer lett. Majdnem elsírtam magam, hogy mennyi pénzt fizet(t)ünk el feleslegesen... mert nem volt időnk, se kedvünk, se tudásunk ezek után kajtatni... Tehát anyuka ha akarja, ha nem, átmegy E-be, és Berni meg mindent kinyomtat neki, hogy mégis lássuk, hol tartunk a ki-befizetésekben.


A harmadik kör az enyém volt, Tchibo - visszáru

Múltkor rendeltem online több dolgot is, meg ajándékot is, és egy dolog nem tetszett. Már két hete nem jutottam el még a környékre se. Óvatosan visszacsomagoltam, meg szállítólevél meg még egy papír, mindent vittem, ami a csomagban volt. Végre eljutottam ma az üzletbe, a sor is rám került. A kislány azt mondja, hogy kell a számla is. Tessék? Ki kellett volna nyomtatnom? Igen, de ezt senki nem szokta tudni... ezen a két papíron nincs az az adat... Mondom (itt még nagy mellénnyel), nem baj, e-mailből vagy applikációból nézzem? Csak app-ból vagy honlapról, az e-mailben már nincs, onnan csak hivatkozás visz a honlapos ügyfélfiókomba. De itt nem lesz hálózat, menjek az üzlet elé (Corvin), ott több a térerő... fura volt, mert tudtam, láttam, hogy van térerőm... a világért nem jött be az app, a honlap még úgysem, a telefon is lefagyott, idegbeteg módon köröztem ... semmi... már húsz persze gyötörtem a telefont és nőtt a fejem... jön a kislány, hogy de még időben vagyok, mert 60 napon van... mondtam, hogy én ezt MA fogom elintézni, nincs időm még egyszer ennek nekifutni... nem tudom hányszor omlott össze az app (fog kapni egy levelet a cég, hogy milyen app az, ami 40 percen át szórakoztat egy visszáru miatt), mire valamennyire meglett a számlán egy bizonyos szám... kezdtem megnyugodni, amikor azt kérdezi, mivel lett fizetve (3 héttel ezelőtt... fogalmam nincs, hogy melyik kártyám volt az vagy kp...?) azt hittem, fölvisítok :) Arra vissza tudtam emlékezni, hogy kp talán nem és találomra odaadtam egyik kártyát... 4-5 nap, amíg megérkezik... és még kinyomtatott 4 papírt és egyet kitöltött kézzel...  és 3x aláírtam valamit...


Tesco - este 8 óra, csütörtök

EGYETLEN szalagos pénztár sem ment, pedig 3-ban is mókeráltak. Tyű mondom, jó lesz ez is... :) Mondtam a kislánynak, hogy nálam szekér van és kp-val fogok fizetni. TESSÉK?! elmondom újra, melyik állomásra menjek, de jobb szeretnék rendes pénztárt - emberrel. Még mindig nem értette... mondom neki, hogy pakoljak is ki - oda volt írva, ide tegye a kosarat és a megvásárolt termékeket... TESSÉÉÉK? - ja, nem, nem kell... aztán otthagyott... óh mondom, jössz te még... mindig elfelejtem, hogy melyik ilyen hülye önkiszolgálónál kell pittyantani, beírni vagy huzigálni a hűség kártyát... újra odahívtam :) mondtam neki, ha már itt van, segítsen, mert kétféle kiflit is vettem. Már nagyon utálta a banyát... a végére értem, de volt kuponom is az app-ban! :) kétezret ért, tehát muszáj volt elhasználni, de megint csak nem jöttem rá... megint odahívtam! :) de már ott is maradt... :) a végén azt mondja: tetszett zacskót is használni...? tetszettem... :)  (a papír pénzes résznél kb 3-ra tudtam betolni a pénzt, alig jöttem rá, hogy kell)


Szóval... íme... elképzelni nem tudom, hogy akik még ennyire se szocializálódtak ezeken a dolgokon és egy-két évtizeddel régebben voltak fiatalok, azok hogy élnek túl néhány helyzetet, az biztos, hogy sokat szívnak és sok helyzetben át is verődnek...megszégyenülnek és lejáratódnak, hogy ezt mi már úgysem, ehhez mi nem értünk, stb...  Amit most leírtam, ez csak ennyi helyzet, igazából mindenben benne voltam és nem tudtam semmit elsőre elintézni... azt tudom, hogy amióta Sárváron is ilyen hülye pénztárak vannak, a szüleim nem mennek oda nagybevásárolni havonta egyszer, mert nem bírnak el ezzel a rendszerrel, meg oda sem fér, amit vásárolnának. :(

Elszomorít... pont itt tartottam, amikor a keresztanyám mondja a telefonban, hogy átépítették a gyógyszertárat és a patikusnak egy robot szedi össze a gyógyszereket...


Mi lesz veled, ember?! :(

küzdesz és bízva bízol...(?)