Aranylakodalom

... kacagva sír(t)unk,  a könnyünk mosoly (volt) - persze ez csak úgy eszembe jutott így a színház világnapjának hetében, de az egyszer biztos, hogy én ennyit és ennyire nem tudom, mikor nevettem utoljára.

Pár napja kezdtek jönni a kisvideók, fényképek, interjú, miegymás és egyre jobban kezdtem aggódni, hogy jajj, mi lesz ebből... Láttam, hogy sok az ajtó, túlzó a maszk, meg sok a celeb-kisszínésznőcske, stb... (előbemutatón voltunk, mert a hivatalos premier holnap lesz, ezt sosem értem, de én a mait tekintem premiernek.) Aztán ma este kb. az 5. percben felnevettem és utána alig tudtam abbahagyni a vihogást, röhögést, kuncogást, mosolygást, vigyorgást, nyüszítést. Nagybetűs színház és nagybetűs színészi játék, a színdarab megírása és megrendezése pedig ugyancsak mestermű. Így kimérni a humort, a tréfát, a blődséget, az álcát, az átverést, a sejtetést, hát csak gratulálni tudok, de tényleg. 

A kislányok nem voltak annyira aggasztóak, Szente Vajk kár, hogy nem játszik többet, Sanyi pedig hűha és nagyon húha. Ez a darabon belüli több karakter és gyors átlényegülés neki tényleg nagyon, de nagyon jól megy, nagyon fekszik neki és nagyon jó benne. Ma olyan öregember - nagyapó volt, hogy a döbbenettől alig láttam. Elképesztő volt, hű!! Kicsit ülnek a poénok és várok valamennyit, de nagyon szívesen megnézném közelről. :)

És íme egy újdonság, az előadás elején a felhívó hang azt mondta, hogy a tapsrendnél lehet (sőt) fotózni és töltsük fel ide meg oda... Az erkélyről még zoom-mal is nehéz tapsolás és huhogás közben fotózni, de egy emléket csak sikerült eltalálni a tizennyolc képből és én ide töltöm fel. A hála alig fér el bennem ma este és még mindig vigyorgok.

Elvileg a Legénybúcsú folytatása, de közben meg mégsem. :) Azért ideszúrom az "előzményt". https://bernoblogja.blogspot.com/2020/09/legenybucsu.html