Nosztalgia színház - Vámpírok bálja - pótlás

Ez sajnos piszkozatban maradt, pedig korábbi poszt kellett volna legyen, pótlásul mutatom. :)
Így vasárnap délután, mert úgyis olyankor szoktunk a vámpírkastélyba bálba menni.

Úh, hát volt egy nyár, amikor legszívesebben mindig a vámpírok között lettem volna, de az a produkció akkor is arany áron ment.
Sajnos nincs róla blogposzt, mert az még bőven a blogolás előtt volt. 2007-ben volt a budapesti bemutató. Fórumos bejegyzés viszont tuti volt róla - de már (szerencsére) nem elérhető... ;) - remélem! Nagyon úgy emlékszem, hogy lassan évforduló lesz, mivel július 1-jén láttam először, a premierre nem mentem, mert akkor épp megint úgy gondoltam, hogy nem nézek több NS-t és másik programra mentem, mást választottam. Ez már egy hosszú 'harc'.

Nagyon szerettem, egy bizonyos grófot különösen. Sosem felejtem el azt érzést és élményt, amikor először megláttam és amikor meghallottam. Bármit bevállaltam volna csillaglányként.
Az előadásról: https://vampirokbalja.com/a-darabrol/
Nemcsak isteni zene, Kentaur-nak köszönhetően gyönyörű a díszlet és minden jelmez is.
Sokszor kívánom, hogy bár abban az időben is lett volna olyan technikám, mint most... Sajnos alig került valami a youtube-ra a megfelelő embertől. Kívülről tudtam minden sorát, imádtam. Szegény Miklós Tibi milyen gyönyörű és gazdag szöveget írt rá. Ma is megnézném, ha nem olyan lenne a szereposztás, amilyen.
Teljesen oda voltunk, akkor még nagyon élő volt a lapfórumos musical-es csapat, rengeteg ismerős volt mindig ott, teljes mániát csináltunk abból, hogy piros-feketében menjünk az előadásra. Egy blúzomat különösen szeretem ebből az időből, az úgy hiszem mindig megmarad... :)

Ma is beleborzongok ebbe, pedig nagyon sok évvel ezelőtt volt, minden dala után fel kellett mosni.
https://www.youtube.com/watch?v=KTkDmKFMbiI&list=PLh2XQAJcIlwvBVuDsLiCpFuF8Ks7aeQmu&index=2&t=0s
Ez csak ugyan haknis, de azért: https://www.youtube.com/watch?v=roTzGkPMclk&list=PLh2XQAJcIlwvBVuDsLiCpFuF8Ks7aeQmu&index=3

De csak hogy ne Krolock grófot méltassam, nem lehet elmenni a vámpírtáncok, a nagy jelenetek mellett. Mutatok egy darab végi finálét. Maga volt a totális katarzis és őrület! Bár rettegtem amikor a közönség között járkáltak a darab egyes pontjain, mégis mentem volna nagyon sokszor.
https://www.youtube.com/watch?v=3-Qd-cwiPvg

Ez is nagyon hátborzongató rész volt: https://www.youtube.com/watch?v=TWCsQAjCYu4

Ez is egy csodás őrület, Bot Gábor rémálmáért én kérek elnézést (és igen, ezzel a hanggal egyesek később vámpírgrófok lehettek): https://www.youtube.com/watch?v=vZOJ6wGiEeQ
(a fekete és fehér vámpír szólótáncánál minden száj tátva maradt - itt a fekete vámpír Tihanyi Ákos...)

Korábban már visszaemlékeztem, de ez sem azonnali írás.