Segély

Már a múlt héten történt, csak nem volt időm megírni:

Egyik reggel, miután megint túl voltunk azon a (sokadik) körön, hogy a kicsi csimóta meg akart velem vetetni valami csodálatosat, amit a tévében reklámoztak, és újból türelemmel elmondtam, hogy sajnos nekem erre nincs pénzem, forduljon a szüleihez a témában, egyszercsak úgy gondolta, szintén ő, hogy a tettek mezejére lép...

Úgy megszánt, hogy nincs pénzem, hogy bevonult szó nélkül a szobába és a kis kincsesládáját feltúrva kihozott valami negyvenvalahány pennyt... Alex elszégyellte magát (épp reggeli után voltunk amúgy a konyhában) és ő is bevonult zörgetni-csörgetni és hozott több mint egy fontot. Ő kicsit jobban áll, mert potyognak a fogai és a fogtündér becsülettel pakolgatja neki az egy fontokat.
Matthew nem az a fajta, aki ezt ennyiben hagyja, újra becsörtetett a szobába és szinte minden kis csicsedlijét hozta a markában.
Az eredmény nem is olyan rossz, íme:


Még csak sejtem, hogy milyen formában juttatom nekik vissza, mert nyilván nem tartom meg. :)