Jobban fel akartam készülni, mint amennyire sikerült...
Vörös szőnyeges bevonulás, idegesítő sajtó felhajtás, az igazgatót egy grimasszal ',köszöntöttem'.
Azért se hoztam Tassonyis szórólapot. 🙃 Nagyon kíváncsi leszek, hogy Dini hogy tud majd 20 éves király lenni, Szapolyai Jánosnak nagyon bejött ma.
A zenekar szuper volt, de sokáig csak a fagottos volt csak, 58-kor jött be a többi...
Sokáig úgy volt, hogy meg se nézem, mert túl hosszú volt a színlap a Tassonyi-gyerekkel kezdődött, aztán Peti miatt csak rászántam magam, meg azért kíváncsi voltam, hogy Gyurci mit művelt. Rengetegen vannak benne, ráadásul többen több szerepet is játszanak eltérő napokon, ezt nem is értem, hogy miért.
Most úgy gondolom, hogy Petit jobban fogom Szapolyaiként szeretni.
Valahogy ma vagy a hang nem jött belőle, vagy beteg, vagy a hangosítás, de valahogy nem ő volt egyik-másik helyen.
A jelmezek nagyon tetszenek, a díszlet is, már ennyi erővel üres is lehetne a színpad is, veszélyesnek vélem ezt a sok és sokféle lépcsőt. Megnézném nagy térben, mondjuk a Margitszigeten.
Az elején nagyon megijedtem, hogy mi lesz, mert egyszerre fújt a szél, égett a tűz, hallgattuk a prózát Himnuszt, alatta énekelt a kórus és hegedült egy fickó és még bejöttek a földszinten a gyertyások is. Gyorsan ránéztem a ledfalra, hogy ott nem történik-e valami... 🤗🙃
Aztán úgy kezdődött el, mintha vége is lett volna, de olyan szép volt, hogy eleredt a könnyem. A vége aztán mégse indított meg így.
Nem szeretem, hogy ennyire pici gyerekek is vannak az előadásban, olcsósítás és hatásvadász. Cukik, igen, de legalább fele teljesen szükségtelen.
A megtépázott lovaktól ki vagyok, ahogy attól is, hogy Lajos király azt üzente meg a regimentje... a hegedűs se tetszik ennyiszer, de úgy tűnik ez Zsolti kézjegye.
Friss, élő produkció. Jó zene, jó hangszereléssel. Ugyan néha sok a népi hang, de amire sok lenne, vége is.
A szöveget nem mindenhol értettem, de kedvem lett volna strigurázni, hogy hányszor hangzik el a SZÉL. Itt is előjött a "holt avar", ami van a Monte Christo grófjában, és hangszerelésben is kicsit volt áthallás a harsonákkal.
A Tassonyi-gyerek egy-két helyen elcsúszott, de nagyjából legalább korrekt volt, viszont üres szegény. Olyan szép dalokat írt neki Gyurci, de ez mint egy darab fa, semmi érzelem, közben meg néha olyan, mintha a saját lábában mindjárt hasra esne.
Remélem legközelebb tényleg Dini lesz. És vicces, hogy egy csomó daluk közös, együtt énekelnek.
Peti a sajtótájékoztatón sokkal jobb volt szerintem. Rohadt jó dalai vannak, jó is a szerepe. Attól lefagytam, amikor ledobja a csuháját, nekem ez nincs rendben, hiszen vívódott Tomori, nem akart váltani. Elénekli, hogy "Isten vezet" és 2 métert repül a szerzetesi ruha.
Nos, ilyen volt elsőre. Szívesen megyek újra, addig tanulok. :)
Hoztam el dallamokat, aminek nagyon örülök.
!
Azt viszont elképzelni se tudom, hogy ez a társulat hogy tudott így ilyet létrehozni, amikor olyan feszültség van a házban, a vezetés felé és együtt... követni annak a rendezőnek az utasítását, aki kvázi egy a vezetéssel az igazgató miatt.
Talán ez az alázat és tisztelet a színpad, egymás és a műfaj iránt. Vagy a szerző felé... a tapsrendnél szörnyű hibaként már szinte mindenkit behívtak és megöleltek, mire Gyurci előre került, addigra őt Peti ölelgette magától, mi meg hujjogtunk... Jók együtt nagyon, nagyon szép látni egymás szeretetét. Soha nem felejtem el azt a tapsrendet, amikor nyilvánvaló volt már, hogy Peti utoljára játsza Morvint a Pendragonban... Gyurci olyan atyai és szeretetteljes volt vele, hogy az nekem nagyon beérett.
Elkanyarodtam, pár perc a rendezővel:
Utóirat: az udvaribolond pótkerekes paripája külön szám volt!