#Biblia _255.

 

Lehetünk olyan helyzetben, hogy elfelejtjük, mi is az a boldogság. Mondhatja valaki: „Nem is emlékszem, hogy mikor nevettem egy igazán jót”. De tényleg, gondolkozzunk el ezen, lehet, hogy ez hiányzik az életünkből. Mikor nevettél utoljára szabadon? Ha nagyon rég volt, akkor itt vagy Jeremiással és Isten igéje szól hozzád. „Lelkemnek nem volt békében része, elfelejtettem a boldogságot. És most így szólok: Elhagyott az erőm, és a reménységem is, amelyet az Úrba vetettem.” (Siral 3,17-18). Azaz „én már nem várok semmit az Úrtól, nincs már reményem…” Ezután ezt mondja: „Visszaemlékszem nyomorúságaimra, sok sanyarúságomra: csupa üröm és keserűség. Lelkem folyvást ezen töpreng, s már-már összeroskad bennem” (Siral 3,19-20).

Majd, minden rossz dolog végén – gyászban összetört szívek, kioltott életek, Jeruzsálem ostroma – váratlanul a remény és a hit kinyilatkoztatásával folytatja, noha előtte kavics és homok volt az eledele és nem tudta, mi a boldogság: „Az Úr irgalma nem fogyott el egészen; jósága és kegyelme még nem merült ki. Minden reggel újjáéled, nagy az ő hűsége.” (Siral 3,22-23). Vagyis az Úr hűséges szeretete sosem szűnik meg, kegyelme sosem ér véget, minden nap megújul. És végül: „Az Úr az én osztályrészem – mondja a lelkem –, ezért hát remélek benne.” (Siral 3,24). Ámen.

Kérlek, Uram, adj nekünk reményt! Ha el is felejtettük, hogy mi az a boldogság, segíts, hogy kitartsunk! Segíts, hogy reméljünk benned! Segíts, hogy bízzunk benned! Segíts szeretnünk téged, hogy elhiggyük, hogy te mellettünk vagy és a kegyelmed minden reggel megújul! Ámen.