#Biblia_203.

Mára is van egy dallamom, de nem találtam így a YouTube-on: benned bízom, mert te vagy az Úr... aztán kiderült, hogy ez a Jézus, életem, erőm, békém, de nem linkelem, mert elég furcsa verziók vannak belőle... pedig előtte segítséget is kértem: 🙃

Viszont ezt még ide teszem, mert már azt is tudom, ki volt Habakuk...

A 3. fejezet végén találjátok, szeretném, ha most hallanátok, de majd olvassátok újra, és húzzátok alá vagy írjátok le ezeket a szavakat! Így szól: „Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre” (Hab 3,16). Nyugodtan várom, rendületlenül várom. Isten állhatatos a hűségében. „Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre” (Hab 3,16). Isten harcol értünk. Aztán folytatja: „Nem rügyezik ki többé a fügefa, a szőlő nem hoz többé termést” – azaz semmi sem megy jól – „az olajfa termése elpusztul, a szántóföld nem terem eledelt, a juh kivész az akolból, s ökör sem lesz az istállókban.” Gyakorlatilag semmi sincs: se füge, se termés a szőlőtőn, az olajfa sem terem, a szántóföld sem ad eledelt, se nyájak, se csordák. És most jön a Habakuk 3,18: MÉGIS! „Én azonban örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben” (Hab 3,18). Ez a „mégis” egy hatalmas „mégis”! Ez a mégis MINDEN! Ezen múlik minden az életben! Még ha semmi sem megy jól, ha minden szét is esett, minden, amiért dolgoztam, amit reméltem, amit Istenem, te ígértél, ha ezek nincsenek is itt még, én akkor is „örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben. Az én erőm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, felvisz a magasságokba” (Hab 3,18-19).