Anna Karenina

Vannak előadások, amelyeknek sokkal inkább illene repertoárban lenniük... ilyen az Anna Karenina is.


Az is igaz, hogy Kocsák Tibor olyan zenét írt, hogy elég ritkán születik olyan színésznő, aki képes is elénekelni... néha még Polyák Lilla is sipított... ezért aztán egyszerre nagyon bíztam Flórában és nagyon izgultam is érte...

Nagyon sokára szántam rá magam, hogy kiüljek a Margitszigetre, múlt héten már nehéz is volt még viszonylag jó jegyet találni, de mégis rászántam magam és milyen jól tettem, jól jött egy újabb sírás.



Majdnem bealudtam abban a félórában otthon, feszült a bokám egész nap,  meg elkezdett aggasztani a szél, meg a töprengés a ruhás szekrény előtt, pedig úgy gondoltam egy hete, hogy tudom, mit veszek fel. 😅


Láttam egy régi ismerőst még odakint, a WC sorban rám köszönt egy másik, a tribünön meg egy munkahelyi ismerős, nála interjúztam először 2017-ben. Nem is ismerek ennyi embert. 🙃😅 később láttam még 2 musicalest, szintén a régi időkből, meg egyet, aki fotózott.

Elképesztő, hogy attól, hogy szabadtér, hogy tudnak emberek felöltözni... a wc-gyorsasága még mindig lenyűgöző! 👏
8-kor szerintem még fele nép nem ült, én meg a szél miatt már felvettem a kiskabátot. 🙈 pedig elvileg 26 fok volt... később jól jötta kendő is (meg a fenékmelegìtőm, ami a vilag legjobb cucca, az Aldis gálán szereztem kisnagysemmiként (kell majd még egy a hátamra is). Akkor már nagyon izgultam. Aztán megláttam Kocsák Tibort is, majd jött Bródy. Szegény Miklós Tibi, bár köztünk lehetett volna ma...
Egy fickó nagyon köhögött mögöttem, bosszantó volt, amúgyis fura csapat volt, nehéz volt elhinni, hogy majd érdekelni fogja őket (szünetben el is tűntek).
Ééés most tényleg teltház volt.



Uh... már a nyitánynál könnyeztem, aztán a nagy dalnál mind bőgés lett, borzongás és remegés.  Dini összeszedte magát, Milura mindig megharagszom, mert csessze meg, hogy ezeket így tudja... talán ma először tudtam sajnálni Karenint, bár anno lehet, hogy Dunai Tamás el tudta érni, de ez itt ma... huhh ... még simán lehetne Fantom... anno, akkor tudtam, hogy nagyon elkapott, ha elbizonytalanodtam, hogy Christinként biztosan Raoult választanám-e a Fantom helyett, pedig Sanyi volt Raoul.
Mellettem anyuka nagyon idegesítő volt a lányával, folyamatosan szövegeltek, szünetben guglizták a történetet... leginkább azon akadt meg  hogy mit jelent a sógor... közel 20 éves lányról beszélek.
Szóval vissza... Nemes Tibinek nagyon örültem... mindig gyanús volt, hogy Levinben több van... régen szerettem volna  ha Sanyi Levin lesz... valami ilyen lett volna. De ez a srác akkorát énekelt, hogy egy pisszenés se volt... elképesztő volt... kellett, hogy lássam egy szerepben, amit nem átvett, hanem neki szánták. Játékra is nagyon rendben volt. Már hétközben hallottam belőle pár másodpercet, már akkor gyanúsan jó volt. 🤩 igazi Levin volt.
Kitty dala mindig nagyon tetszett, nagyon szeretem, Levin aratás dala is mindig szép  az egy mély, értékes dal. Sajnos az elején belezavartak, 20 perccel később kezdődött, de mégis még volt aki fél 9-kor érkezett, még köszöntek és puszilkodtak az ismerősökkel, a sor közepén... nem hiszem el az embereket. ... legalább várná még a dal végét.



F L Ó R A ... ❤️🤗👏🙏🤩 te jó ég!!! Sejtettem, hogy szép lesz, mert azért a Vikomttal eléggé meg szokta mutatni, mire képes... meg Mercedeszként... még mindig nem jött össze, hogy Christinként lássam, de nagyon szeretném a következő körben...
Ez a nő, amit tud gyötrődni, fájni... kidolgozza a magas hangokat, ha volt is néhány csúszás, de szerintem az ott máshogy nem is tud működni...


Legszívesebben megkérdeztem volna Kocsákot, hogy ugye elégedett...? 🙃 ilyenre írta...?

Uh, ez is nagyon kemény volt:


Alig vártam, hogy vége legyen a szünetnek, mert nagyon nehezen bírtam az embereket... 🙈🫣😅 21.45-kor még mindig nem ültek be a büfések, igaz, hogy úgy néztem, hogy tovább jár a metró, de azért na...

Nagyon szép volt az esküvő, a Kezdőbetűs játék, iszonyat erős volt,amikor Anna beteg volt, utána a gyötrelem, na meg a Szerjózsa... a második részben sok volt a tömeg, de olyankor néztem Sillót... csodásan vezényelte a zenekart, itt-ott picit más volt talán a hangszerelés, és olyan gyönyörűen hangzott az egész, hogy álomszerű volt. 🙏👏 ... jó volt látni, ahogy Kocsákkal összeölelkeztek, majd Kocsák fölmutatott az égre. 🙏❤️

Az is tetszett, hogy a minimál díszlettel is milyen jól lehet működni. A jelmezesnek egy fekete pont, varrjon, tervezzen olyan hosszúságú ruhát, hogy a színésznő járásnál ne keljen mindig felemelje, mert úgy érzi, hogy rálép.

Nem is tudom, Flóra ahogy ezt végignyomta, az maga az őrület... bár volt néhány igen éles hang, de ezt szerintem senki se tudja ma jobban. Nagyon büszke vagyok rá.

A gondolás fickót leszámítva szerintem ma mindenki jó volt.

+ 2x besípolt Flóra (vagy Milu) portja dal közben.

Huhogtam, sírtam és tapsoltam. Talán majd elmegyek Győrig is, bár Istvánra sem jutottam el.

(Ugyan működött ekkora térben is az előadás, de azért ennek egy kisebb, zártabb térben van az igazi helye.)

23.15-kor voltam az utcán, de még tapsoltam volna. Rossz volt látni, hogy 23.00-kor a nép fele kirongyolt... ha el lehetne kezdeni időben és elég lenne a büfében ácsorgók miatt a 20 perc, rendesen lehetne mindennek vége és haza is lehetne jutni... a 26-os pótlás viszont tényleg szuper, ahogy kiértem, már föl is fértem egy buszra. Nagyon zavartak az emberek... a buszon két fülkarikás büdi csávó azt elemezte, hogy a Kitty férje nem tett semmit hozzá a történethez, ő volt az időhúzás...