M+108

Mint látható (én érzem is), túl sűrű lett a hétvége, nem véletlenül akartam megszabadulni pl. ettől a délutáni programtól is. Le se írom, hogy pofátlanokkal találkoztam össze...

Szóval inkább  elindultam, főleg, hogy ma még a Határ útról jár a 3-as Vili, így csak egy jármű... és mivel kisakkoztam, hogy Peti este 7-től Debrecenben játszik, jó, ha egyáltalán az első részben ott lesz, én is távozom a szünetben. Így is lett. (Egyébként ha tudnám, hogy Peti végül nem mond le egy-egy előadást, tökre bevállalnék szállással egy hétvégét Debrecenben - is -, mert nagyon szeretném látni,  délutáni előadása viszint eddig mégnem volt.)



Peti kicsit össze-vissza beszélt, mert tényleg fáradt, de februárban már tényleg beáll a Valahol Európában-ba és amit énekelt, mind nagyon jól esett, szép volt és könnyeztem is, ezeknek örülök. ... és valamikor majd lesz még Jekyll is újra.

Kitti egy érdekesen fura lány, de hangra rendben van. 
Géza annyira idióta volt, hogy miatta semmiképpen se volt vállalható a második rész, pedig még Kittire kíváncsi lettem volna szólóban, Tarlós Feri ügyes, tehetséges, Bot Gabi meg mindig olyan tisztességes és alázatos. Ma is így volt, meg az a régi vonalas előadóművész, aki bő öltönynadragban és ingben jön, koncentrál és hálás. Míg sokan megúszós dalokkal jönnek, ő pluszként megint hozott egy operát, amit még nem énekelt: Nessum dorma... és szép is volt.
Szünetig nem derült ki, hogy miért volt betolva a zongora középre és miért volt annyi gyertya.


[Nagyon drága lett ez a Plusz és sokat romlott minőségben saját magához képest is, azt hiszem, hogy jó ideig leszámolás velük.]