Annyira vártam... már amikor a castingot megláttam... akkor nekem egyértelmű volt, hogy Peti kell legyen, pedig valaki még okoskodott is, hogy addigra túlkoros lesz a kiírás szerint... Kit érdekel egy-két év ide vagy oda, ha Ő az, csak Ő lehet Rudolf...?!
Aztán kihirdették és én meg odáig voltam. Január 23-án vettem a jegyet, azóta annyiszor dobbant meg rá a szívem, ahányszor csak odébb kellett tenni a jegyek között... láttátok, mennyi jegyem volt, tehát... 🙃
Az se nagyon érdekelt, hogy noname emberek és sok e.h. van a sorban. Egyetlen név érdekelt, az pedig az első sorban volt... + a zenei vezető/karmester. 🙏🤗
Az Operettben a fénykorban ment, egyik Rudolf Dolha volt (ott is volt ma az előadáson) a másik MÁźs. Szerintem mindenki szerette, nem is tudom, hogy ehhez képest hányszor láttam csak, viszont tele van pokoli jó dalokkal. Ezt is nagyon vártam, hogy ezek a széthallgatott dalok végre újra a saját környezetükbe kerüljenek.
Tavaly nyáron, amikor gyakorlatilag munkanélküliként volt Bradley vendége, álmomban se hittem volna, hogy megint a szigeten fogok Petizni... 🤩
Az elején nagyon megijedtem, olyan laposan indult... mellettem és mögöttem is nagyon pofáztak, nagyon zavaró volt.
Peti nagyon-nagyon jó volt első pillanattól és nagyon szentképes is ;) és remek kilátás volt a karmesterre... ez utóbbi sokszor volt vigaszom az est során (sokat fogyott és szerintem befestették a haját..
De még mindig egy álom, ahogy vezényel... nézem és értem a zenét...) szóval a sok bénáskodás mellett ezzel vigasztaltam magam.
Taffee-ként Nagy Balázs nulla volt (meg kellett volna rá hívni mondjuk Feke Palit vagy Orth Pétert... 🙃)
A bábjátékos szerintem megijedt, egyáltalán nem volt jó... Nagyon kár, mert fontos szerep.
Aztán ahogy Peti elénekelte gyötrelemből a Szállj-t, elbőgtem magam... ezért jöttem... potyogott a könnyem, ani aztán félszáradt a melegben... újra és újra... így megríkatni... 🙈😅
Egyszerre volt játékos, édesen, kacagósan szerelmes és az élet súlya alatt görnyedő trónörökös... uh...
Szünetben tőlem balra édes kölöknek nevezték Petit és azt guglizták, hogy hány cm magas... és azt magyarázták, hogy persze, megint szenved... közben meg ma valójában azt mutatta meg, milyen amikor ennyire beleszeret valakibe... csak azért maradtam bent, mert semmi kedvem nem volt kinyomulni és vissza... de nagyon bántam... 😅🙈
Mögöttem végig dumáltak, ők a harmadik dalnál agyaltak azon, hogy ki ez a kis aranyos... ez a Sándor Peti...?
Körülöttem egyre több régi színházas ismerőst láttam, mind a régi emlékek és jó élmények miatt jöttünk... kérdés, hogy ki mennyire volt csalódott... sajnálom, hogy már nincs fórum...
Valahogy a hangosítás se volt jó... így vártam a második részt...
Drága Peti, minden izgulást, drukkolást, pénzt megért, hogy őt Rudolfként láthassam és ott legyek a premieren... 🤩❤️🙏 beugrott, ahogy Nagykátán ott pihegtem előtte kisírt szemekkel, a teljes reménytelenségben... és lám, milyen évünk volt... 🙏🤩
Jenes Kitti nem túl zsenge Vetsera Mária (bár ninxs is rá ötletem)... de legalább szerelmes kicsit... a végére eléggé, végül jó páros volt, elhittem nekik mindent.
Larisch játékra jó volt, de azért... meg szegény Stefánia... jajj
Hiába ültem a 8. Sorban, nem láttam teljesen jól az arcokat, a világosítás és a hangosítás is lehetett volna jobb, de valahogy a második részben jobb lett, vagy valami elindult, de ezt Peti vitte el a hátán...
A dróton bábos dalt kikérem magamnak, extra gáz volt, a dal feléig észre se vettem Nagy Balázst, és az a röptetés...
Petire nem találok szavakat... neki ezt tényleg el kellett játszania és ezt a szép nagy szerelmet is, amire egyszerre érdemes vágyni és rettegni tőle... gyönyörű volt... a végén csak miatta volt értelme az állótapsnak, de szívem szerint már a Holnap hídjánál fölálltam volna... az valami egészen elképesztő volt!!! 🤩❤️🙏🎭😆👏
Mögöttem persze beledumáltak, áh... álomszerű jelenet volt, nagy magyar szíve, buzdító, elszánt, áh... őrület... (vki mögöttem pride-ozott...)
A végén szerintem a 'fellógatásuk' nélkül is mindenki rájött volna, hogy meghaltak, ez egy fölösleges hülyeség volt... még az is, hogy építettek egy körhintát és a díszlet mögé rejtették... ez az előadás változat a nyomába sem ér az Operettesnek, vagy még sem közelíti az a szintet, amit ebből ki lehetett volna hozni... az alkotók meghajoltak, de senki nem szólt semmit, majd őrült virágosztás következett... furán volt a vége, közben legalább volt zenés tapsrend, ami újabban kihalófélben van.
Rájöttem közben, hogy azért nem volt tökéletes a 8. Sor, mert nem számoltam az óriás méretű zenekari árakkal... 😅
Holnap(után) folyt. Köv... holnap Peti haknit nyom, nem is értem... sokat várok pedig tőle most már még jobban... ❤️
***
...annyira büszke vagyok rád Peti, hálás vagyok minden küzdelmedért, erődért és kitartásodért... tiszta sor volt, hogy ezt el kell játszanod... remélem, hogy valaki írt egy jó riportot ezzel kapcsolatban... eszméletlen, mire vagy képes és amit belőlem kihozol, attól rommá bőgöm magam... örülök,hogy holnap(ut) is ugyanott tali, hogy már az extradrukk nélkül üljek ott, egyet sajnálok, hogy nincs ennél is drágább jegyem, mert olyan soká derült ki, hogy mikor vagy te, hogy már ez jutott, legalábbis így emlékszem... DE! Előbb valamikor elmegyek Mayerlingbe, most már tényleg... és ezt muszáj veled falak között is látni Győrben, és kb. a 3 sor közepéről... talán hazai deszkákon a többiek is magabiztosabbak lesznek...
Az ilyet csak hátulra engedném ülni:
A mellettem ülő felkészült a 36 fokban, dzseki, vastag pulcsi és pelerin is volt nála...
23.30-kor szálltam föl a 26-os buszra és hála az új intézkedésnek, mert 23.50-kor az utolsó metrón ültem... 😆 holnap, azaz ma munkanap... de hogy fogok aludni először is...?
... és azért elfantáziáltam, hogy mi lenne, ha ez a darab az Erkelben kötne ki... amit csak azért nem szeretnék, mert akkor Peti nem lenne Rudolf...
... és vajon hogyan alakult volna a történelem, ha Rudolf nem hal meg...?