3 éve már


Ma 3 éve, hogy Monspart Sarolta már az angyaloknak adja a futó-gyalogló és életmódtippjeit. Nekem ez az egyik kedvencem tőle, ahányszor a szigeten gyalogolok (sokkal többször kellene!), MINDIG eszembe jut, hogy irányba álltam-e...? :)

2017. november 27-én ez volt az egyik első, amit hallottam tőle élő egyenesben. Aztán szünetben valahogy úgy tekerte a szót, hogy rá tudjon kérdezni (nem igazán szokta becsomagolni a mondandóját :) ) van-e hapsim :) mondtam, hogy még el kell kezdenem szembe futni a Margitszigeten. :) Ez jóó... - mondta ő. Aztán még sok ilyet, pedig 2 évet tudtam csak közösen dolgozni vele.

Hogyan fussunk a Margitszigeten?

"A nőknek a Margitszigeten mindig szembe kell futniuk a menetiránnyal. És, ha velünk szemben egy jó pasi fut, akkor el kell esnünk. A pasik jó fejek, és felsegítenek. Ha nagyon jó a hapsi, akkor nagy bajunk van, és be kell kísérjen minket az öltözőig. Addig megtudjuk, hogy szabad-e vagy házas, vagy, hogy mi a foglalkozása. Majd ezektől függően vagy odaadjuk a telefonszámunkat, vagy nem. Ha rosszul láttuk, és mégsem helyes a fiú, leporoljuk magunkat, továbbfutunk, és futunk a következő áldozat felé."
Monspart Sarolta

Pár hónapja alakult úgy, hogy az OGYIK visszajött az életembe egy másik minőségben, ezzel a csapattal töltöttem a mai napot. Megemlékeztünk róla a Normafánál, fejet hajtottam a fájánál, majd gyalogoltunk 7 fokban és esőben 4,4 km-t és még folytatódott a nap. Intenzív érzések vannak bennem, többnyire hála és különös öröm, ahogy így végiggondolom. Azért, hogy ismerhettem, hogy értettem, mi a cél, mi az ügy, (hogy egy másik szintén nagyon erős nőtől idézzek, aki szintén nagyon meghatározó az életemben) és hogy ennek tudatában, a zsigereimbe fogadva tegyem a dolgom.
Köszönöm Saci! Ma legalább 150-200-an gyalogoltak a tiszteletedre, az emlékedre az egyik kedvenc helyeden és számos egyéb pontján az országnak. Az esőre azt mondta az öcséd, hogy ezek a te könnyeid a meghatottságodban... Mondd csak, tényleg tetszett, amit láttál? Nekem nagyon megindító volt ebben részt venni, szerintem neked is tetszett volna, de kerested vola a kakasokat, alig volt néhány. ;)
Folyt. köv.