Évadnyitás közönségtalálkozóval

 Sokáig úgy volt, hogy vasárnap nyitom az évadot. :)


Hetekkel ezelőtt meghirdették a Jekyll-klubot, de mindenem tiltakozott, mert olyan gáz módon szervezték. Nem volt jó hangulata, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ott lenne a helyem. Aztán hétfőn mégis voltak (ingyenes) helyek a közönségtalálkozóra és egy fél előadásra, így olyan kb. minden-mindegy alapon regisztráltam a júniusban vásárolt csillárjegyemmel. Hamar jött az email a 0 forintos jeggyel.


Ma egész nap olyan hihetetlennek tűnt az esti program, nem is annyira készültem rá, fáradt is voltam egy nem átaludt éjszaka miatt, munka is sok van, tényleg úgy voltam, hogy de jó lenne otthon elterülni.

Az utcán várattak 6. 05-ig, nem túl szimpatikus megoldás számomra, jó, hogy nem esett, de a derekam nagyon fájt, mögöttem meg egy idióta csapat szövegelt. Kintről láttam Atit és Flórát.

A KIT szerintem még szűkebb helyeket kreált,  ha ezt még lehetett egyáltalán fokozni...

A hisztéria és skizofrénia sütit úgy újragondolták, hogy 1600 és 1800 valamennyibe kerültek... kihagytam...


Érdekes beszélgetés volt bakikról, félelmekről, stb... azt mindenképpen elmesélem, hogy a fojtogató részről Niki (Lucy) mit mesélt. Kicsit úgy érzem, hogy az egész engem igazol... talán írtam is erről már szerintem. Mondta, hogy Petitől tartott a legjobban, mert mindenki tudja, hogy nem normális, amikor már nagyon elviszi a minden... közben meg ő a legóvatosabb vele... az Ördögi táncnál szoktam ezt érezni, hogy bár nagyon vad, nagyon szenvedélyes, mégis látni, hogy nem okoz fájdalmat és nem él vissza... 🙏 közben meg ma úgy döntöttem, mégsem vagyok kíváncsi arra, hogy Niki milyen Lucy lenne.

Érdekes, hogy Flóra (Emma) még sosem játszott Petivel...

Zsolti ma nem volt szimpatikus, túltolta, gonosz és pikírt volt... B. Ádám meg nagyon izgult, néha szerintem épp, hogy nem ájult el.

A dedikálós sorba nem akartam beállni, bár Ati megérdemelte volna a személyes gratulációt a koncert miatt.

A beszélgetés persze nem volt egy órás és mindenkire igaz, hogy jobb lenne, ha átnézné a dalszövegeket...

Azt sem értem, hogy pl. Flóra miért nem énekelt...


Félreülve vártam, hogy mi is bejussunk a próbára, a második felvonás próbájára. Izgi, csak a fél előadást látni, de inkább jobb az elsőt kihagyni, mintha a felénél kellett volna hazamenni. (4-kor is volt egy kör, ők az elsőt nézték, kérdés, hogy hányan lógtak be a 2. Felvonásra is-2-t láttam is... 🙃)

Közben messziről néztem, hogy begyakorlott mosolyokkal hogy tudnak ennyit fotózkodni. Bádám nem dedikált, de nagyon sokan beszélgettek vele, mindenkinek nagyon örült.


Ja, és hát a lényeg az az, hogy Petinek van zenekari összpróbája. ♥️🎭

A színház "nagyvonalúságát" bizonyítja, hogy az emeleten ültettünk le... akkor már beültem középre... mégha nagyon messze is volt,de legalább a TELJES színpadot láttam. 

Érdekes volt középtájon belehelyezkedni az előadásba, nem is ment könnyen. A próba lét csak annyiban tűnt fel, hogy a lányokon nem igen volt paróka vagy smink, a jelmez viszont tejes volt. Az új Emma harmatgyenge szegény...Verocska szuper volt és Peti is! :) annyit lehet, hogy spórolt, hogy érzelmileg nem szállít úgy el és hangerőben nem 120 %-on tolta, de így is megríkatott 2x és szerintem ez sem tűnt fel annak, aki nem látta sokszor. 🙏♥️🎭👏 (bár szerintem itt ma csak megszállottak voltak 😅🙈🤭💪) Annyira szeretem amit és ahogy csinál, ahogy létezik a színpadon. ... és ma direkt néztem, a teljes őrület közben is vigyáz Lucy-ra... 🥰
Korrekt próba volt, örülök, hogy így is élmény tudott lenni. 🙏♥️🎭
(9933.poszt)