Monte Cristo grófja (4)

 Ez a mai este már műsorterven felül volt, 

először úgy volt, hogy a bérlet +2 előadáson kívül nem nézem meg többször (ebben az évadban :))... de aztán nem bírtam kivárni, hogy Gyurcit ne lássam grófként (2x Zsolti és 1x Ati után),

főleg hogy nagyon olyat szerettem volna, ahol az ifj. Edmond is kedvemre való. ;)  Elkezdték ugyan keverni a szereposztásokat, de azért még most sem egyszerű.

Pár hete már naponta oda-vissza néztem már a weboldalt, de már nem volt jegy és lám, mit ad az Ég Berninek? - egy csillárjegyet egy ilyen előadásra... 3. Sor  13-as székre... 🎭❤️🙏🍀Rém idegesen nézegettem már napok óta (és ma is többször) a szereposztást, hogy minden rendben legyen. Még mindig nem tetszik minden, de ma voltak újak is és nekem úgyis főleg csak az Edmond 1. és 2. számított. :)

Eredetileg egy másik előadást és másik színészt szántam évadzárónak július 5-én, de közben nem igazán találom méltónak erre a 'kitüntetésre'... Sajnos a jegyet nem bírom eladni (remélem, ez változik), ezért ma mégsem tudtam úgy ülni ott, hogy ez az évadzáróm, de belül meg mégis inkább így érzem, de lehet, hogy lesz még egy jelenésem. De mindegy is igazából. Az Operettben mégis csak évadot zártam. Egy nagyszerű évadot, de erről majd a következő hetekben. Még át kell tekinteni az évadot. 🙃

Mit is mondhatnék.... kicsit ugyanis bajban vagyok.

Végtelenül sajnálom, hogy Peti nem öregedhet... bele lehetne halni előadás végére, ahogy ezt ő végig vinné... te jó ég... talán egyszer majd megadatik... vagy legalábbis elénekli a másik 3 dalt is... 🙏 csodálatos a fiatal Edmond-nak, de kicsit érezni, hogy kevés neki ez a megoldás... pedig minden dalával megríkat és a szívem szétszakad... ma a Mercedes-duett volt tőle a legszebb... a Miért pedig Atival volt az igazi... annyira szépek a néma jelenetei is. 🙏🎭 muszáj volt vigyorogjak egy helyen, épp kezdik megvádolni és azt mondja, hogy neki sosem voltak politikai nézetei... 😅🙃 pont pár napja jelent meg egy interjú vele, lehet,  hogy nem élesen politikai, de azért odabökdös, mondjuk ezt is bírom benne, közben meg mindig tartok tőle, hogy egyszer csak becsapja az ajtót és helló a nagy igazságérzetével... https://magyarnemzet.hu/kultura/2023/06/sandor-peter-az-elozo-rendszer-kicsinyes-attitudjet-hordozzuk Kár, hogy nem lesz egy jó kis Benczúr kertes koncertje a nyáron, az jól esne... és még a szabadteret is bevállalnám... 🤭 

Gubik Petra számomra elviselhetetlen... nem kéne megalkudjak, ezt csak Flórával szabadna nézni... 

Gyurci... hát... látva most már mindhármat, szerintem ő a sajátját játsza... egész más szerintem, hogy hol jön az erő és milyen formában... az Egy árny eddig csak tőle tetszett, igaz, hogy abba ma bele lehetett halni... ennyi fájdalom, szent ég 😅❤️🎭 A Fordul a kocka Atitól tetszik... a többi meg az a helyzet, hogy 2. előadásos Zsoltival... 🙏❤️🎭 nem egészen erre a leosztásra számítottam... 😅🤭 de az eddigi 4 élménynél itt tartok... ez gond, mert szerintem ő sosem fog Petivel párban lenni...

Gyurci tűpontos és korrekt, de nekem túl higgadt, túl kontrollált, vagy nem tudom. Valami hianyom maradt, pedig szünetben még azt hittem, hogy a végén szétszedjük a házat...majd ősszel megfejtem. Addigra kiolvasom a regényt és meglátjuk, hogy kit látok bele, bár félek, hogy egy negyediket... 🙃 persze nagy siker volt, Gyurci mosolygott (!) A tapsrendnél, én egy kicsit mégis hümmögtem...

Dézsy Szabó Gábor nagyon tetszett és Dzsoni is! Pálfaly nagyon gyenge abbé, a poénjai sem ülnek.

Ééés - dobpergés - megvan a legjobb Dumas: Cseh Dávid Péter. 👏Végre érteni a dalait mert el is tudja énekelni... közben a kórus fölé énekel egy szólamot, varázslatos!! És nagyon jó játékra is. 👏 úh, de jó volt, nagyon huhogtam neki. 😅 A Karnevál amúgy is egy jó dal, de tegnap vastapsos lett! Sokkal több van ebben a srácban, mint amennyi lehetőséget kap. Hivatalos oldala nincs is, de ilyenkor jól jön az insta. 🤩 Továbbra is úgy látom, hogy Dumas jelmeze a legjobb!


 György Rózsa Sándor rémes és Faragó Alexandra is. 👎Aisha sem tetszett, túl kemény, nincsenek árnyalatok.

Mögöttem ronda dumáló,  visító és  cipzárhuzogató 2 hülye ült, olyan rossz hangszínen simító lány ült, hogy a bal fülem kicsit tropa.😂   

A színházzal szemben a Komédiásban vagy mellette az egyik kiülősnél élőzene van, a hegedűs szerintem Mercedes dalát húzta!

A dalok egyébként ha lehet, egyre jobban tetszenek, tetszik, hogy visszatérő dallamok vannak másik szöveggel másik karakternél, ez mindig tetszik, főleg  hogy nekem ehhez mindig kell néhány előadás megfejteni. 🙈 Ahogy elkezdődik Dumas dalával, érzem, hogy szippant be.

Nagyon jókat tudtam volna fényképezni is, mert nagyon sok szép kép van az előadásban, nem is értem, hogy miért olyan kevés a jó előadásfotó a honlapon.