"egy név, mi sír, egy név, mi fáj"

 ... ha jól számolgatok, ősszel láttam utoljára, pedig olyan sokszor vágytam már Walesbe. De valami mindig volt - vagy nem volt...

Erre a jegyre úgy böktem rá, hogy valójában csak Morvin stimmelt... aztán közben újra és újra kavarás volt a színlapon és még tegnap is, így aztán ma délután már 'remegve' chekkolgattam, hogy Morvin az Morvin-e. 🤭🙈 Még egyszer nem teszem ki magam annak, hogy má(z)ssal kelljen megnézzem... A Lord és Eileen lényére is finnyás vagyok, de az igazán szempont az Morvin. Közben meg odavagyok a zenéért meg vissza, szóval na. Már tényleg nagyon hiányzott. Nem tudom, hogy ez hányadik előadásom volt, majd összeszámolom... ;)

https://operett.hu/repertoar/a-pendragon-legenda-eid36530

Még 6-kor is megnéztem, hogy minden klappol-e. 🙈 Szerencsére még 7-kor is igen. 😅

A mosdóba menet belefutottam "K"-ba nagy meglepetésemre. Délután 3-kor beszéltünk telefonon,aminek az volt a vége, hogy mikor futunk majd össze. Mindjárt évad vége, jobban ráérünk majd - mondtam... végül nem maradtunk semmiben. Erre tessék 😍🙏

Lássuk... szerintem ennél már voltak ebből sokkal jobb előadások, gördülékenyebbek, kevésbé vontatottak. Persze 2 előadás 3-5 havonta nem tesz jót és mindegyik szereposztás játszik egyet-egyet. :( 

Viszont! Szomor Gyurcit úgy megölelgetném és hátba veregetném, hát milyen hangokat varázsol ki magából??? ♥️🫶🙏👌👏 szent ég, mostanában jóval többet énekel és csak úgy jön belőle... és az a temérdek érzés... megríkatott megint...

Petike... érezhette, hogy őszig ebből ez az utolsó, mert naaagyon laza volt és annál nagyobb szemétláda. 🙈😅💪 te jó ég, az összes gonoszság a szája sarkában volt két ráncban, döbbenetes volt. Oh, hát a dalai... a vetkőzős számban nem először érzem azt, hogy nincs jól benne, talán mert ő is tudja, hogy az ott igazából fölösleges... pengén elénekli,  valami mégis hiányzik, erre gondolok, hogy ezért. Amióta bennem ez van, direkt a szemét és az arcát nézem, nem a szakadó trikóját. Érdekes. Aztán a nagy duettjük Gyurcival... óooooh... úgy fölheccelte a lordot a drága ügyvéd úr, hogy a másik remegett dühében. Nagyot szólt es piszkosul élvezték. 😀 

Niki volt már jobb is, de igazából jó volt. Még mindig nagyon jók együtt Gyurcival. 

Kiskeró ugyan Kiskeró, de ebben nem zavar, mert ez jól áll neki, bár nem mindenhol értem, hogy mit énekel.

Minden nézőtéri kellemetlenség (az aurámban ücsörgő és köhögő jobb szomszéd, a Kiskeró-fan és vakarózó bal oldal, az előttem ülő tök büdi lány, a nagyon meleg és szűk terem, stb) ellenére nagyon örülök, hogy mehettem  mert Gyurci utolsó dalába (ami igazából duett) a szívem beleremegett. Annyira finoman indította, hogy még levegőt se igazán akartam venni. Ah, szép volt nagyon. Valahogy kellene egy jegy az ő Monte Cristo-jára, meg júniusra... ősztől pokoli drágák lesznek a jegyek, de nem csak emiatt mennék... meg Jekyll-re is kellene egy biztonsági jegy jaj... 🙈

A zenekari padlás  már nagyon álcázva van, nem látok rá a zenészekre, ezt nagyon sajnálom.

Félig-meddig állótapsos lett, csak a végén által föl, mert ugyan vacilláltam, de Morvin és a  Lord megérdemelte. 👏🙏♥️🫶