Idei sokadik elköszönés:

A naponta 5-ig tartó munkámban idén már 4 embertől kellett megválni és elköszönőt írni...

A munka utáni munkám is új szakaszához érkezett, kettő nagyon nekem kedves és jó munkakapcsolatú embernek mondtam egyfajta köszönetet az eddigi közös munkáért. Nem könnyű megírni ezeket az elköszönéseket, mégis jó végiggondolni, megállni és hálát is adni.

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk....
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk