néma angyalok

Oly régen állunk már a színpad szélén,

Szívünkben hordjuk minden bánatunk.

Mint néma angyalok, ha testet öltenek,

S nem tudjuk még, hogy mit kell játszanunk.

Hol vannak már az édes tündérálmok?

Ártatlan gyermekkorunk véget ért.

Tükréből ismeretlen arc néz vissza ránk,

S lelkünkben ég az olthatatlan szenvedély.

Miért kell, hogy játsszunk, magasra szálljunk

A csillagok felé, képzelt szárnyakon?

Miért kell a színház, a megváltó szerep,

Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?

Mint néma angyalok, a földön járunk,

Elfojtott vágyainktól szenvedünk

Mint börtönében vergődő szabad madár,

Szorong a lelkünkben az énekünk.

Oly régen várjuk már, hogy édes álmunk,

Mint szép mesében, végül teljesül.

Eljő a nagy varázsló, pálcájával int nekünk

És az elveszített kulcs előkerül.

Miért kell, hogy játsszunk, magasra szálljunk

A csillagok felé, képzelt szárnyakon?

Miért kell a színház, a megváltó szerep,

Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?

Miért él a vágy, hogy másokká váljunk,

Ez itt a kérdés, a választ nem tudom.

Miért kell a színház, a megváltó szerep,

Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?

Te édes, ifjú, hódítóan vonzó álruhás leány,

A szívem érted ég, ha érzed, nézz, tekints reám!

Hisz láthatod, koldus vagyok, csak egy kósza színész,

Ki játszani képtelen, de nem játszani, mégis nehéz…

Miért kell, hogy játsszunk, magasra szálljunk

A csillagok felé, képzelt szárnyakon?

Miért kell a színház, a megváltó szerep,

Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?

Miért él a vágy, hogy másokká váljunk,

Ez itt a kérdés, a választ nem tudom.

Miért kell a színház, a megváltó szerep,

Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?

Várkonyi Mátyás – Bródy János

Will Shakespeare, vagy akit akartok Néma angyalok