A mai kor emberének egyik legnagyobb feladata, hogy megtanuljon együttérzéssel és barátságosan viszonyulni önmagához. Hogy ne vegyen fel kritikus, szigorú, elítélő attitűdöt csak azért, mert gyerekkorában többnyire ezt tanulta meg, hanem kedves, türelmes, érzékeny hozzáállással közeledjen önmagához, amikor bajban van. Ahogy az egyik tanítványom mondta: 'szeretettel átkísértem magamat a nehézségeken'. Azt gondolom, ez egy gyönyörű és pontos megfogalmazás – éppen ezt kell tenni, amikor zord idők járnak. Szimbolikusan karon fogni magunkat. Gyengéden bánni a sebeinkkel. Nem bántani, nem ostorozni magunkat. Ha már éppen nehéz az élet, fáj valami, megsebződtünk, legalább ne tetézzük ezt a szenvedést azzal, hogy bántjuk magunkat, haragszunk magunkra, berzenkedünk a sorsunk ellen, értetlenkedünk, hanem álljunk bele abba, ami éppen van. 'Most éppen vereséget szenvedtem. Most becsaptak. Most nagyon fáj a szívem. Most félek. Most ez van.' Igen, felnőttkorban gyakran újra kell tanulnunk, hogyan bánjunk jól magunkkal.
Dr. Buda László