Tizennegyedik - két hét

október 1.
vasárnap

Az van, hogy két héttel ezelőtt éppen most pityeregtem a reptéren és bizony nem szűnik a gyerekes hiányom, sőt, egyre jobban ömlenek az emlékek.
Ma még mindig pakoltam, már nagyon nem bírom, de tegnap megjött a maradék három csomagom is, így azzal volt még teendőm, aztán holnap valahova eltűntetjük a dobozokat egy valamikori költözésig, mert nem jó látvány a kupac a nappali sarkában.

De azért a kreativitás is kapott ma, elkészült egy egyszerűbb ajtódísz (az új ajtó nem szögbarát, úgyhogy nem kaphat nehéz díszt).


Még tegnap délután 'lelegeltem' a kert végében egy csipkebogyó bokrot, azzal tegnap is sok munka volt, de aztán alig vártam, hogy megcsináljam azt, amit már a lelki szemeimmel láttam.
Íme az ebből ez lett című sorozat. :)



Ez egyébként az étkezőasztalra került, csak kint jobbak voltak a fények, ezért fotóztam ott. Nagyon elégedett voltam a végeredménnyel, vagy hát leginkább saját magammal. :)