Visszaszámolás: 13 nap

Tegnap este bepánikolva vettem tudomásul - mi mást tehettem volna - , hogy vészesen fogy a hátralévő szabadságos időm, mindjárt megjönnek és igazán nem ott tartok, ahol akarnék, úgyhogy ma belehúzok, hogy lenyugodjak. :)

Végre aludtam, kivételesen még éjjel is (egyre kevesebbet és annál rosszabbul alszom), hajnali 4 előtt iszonyatosan nagy csattanásra ébredtem. Először nem is akartam róla tudomást venni, de annyira felzaklatott, meg kellett néznem, nem-e idebent van-e valaki, vagy a mosókonyha tetején, stb stb, az emeleti lámpákat el kezdtem felkapcsolni, kinéztem az utcára, hogy megvan-ez az autó, vagy baleset volt vagy mi. Valami hangok jöttek meg volt mozgás, gondoltam jó, ha kell, akkor van ki intézkedjen, kezdtem visszanyugodni, de tudtam, az alvásnak megint annyi, a pihentetőnek mindenképp. Aztán tíz percen belül jött két rendőrautó, öt perccel később a tűzoltó autó is, láttam, hogy itt valami gond lehet, de pont úgy vannak az emeleti ablakot, meg a fák, hogy nem látni ki rendesen, vagy pont a garázs tetejétől. Azért kerestem egy pulóvert (a pakolás óta már keresni kell), hogyha le kell menni vagy valami, mégse csak a pizsim legyen hirtelen, ráadásul esik az eső egy napja már.
Kicsit később jött a mentő is.
Az tiszta sor volt, hogy a sréhen szemben lévő háznál történt már valami megint - kicsit korábban egy hónapon belül kétszer rámolták ki őket.
Reggel, ahogy kivilágosodott, láttam csak, hogy egy autó beborult eléjük az oldalára , a hangból ítélve becsapódott, mert annyi a kerítésnek is (téglából van - volt). Később láttam, hogy egy fát is kivitt.

Már majdnem posztoltam ezt a 13-ashoz, megvolt a kép is.


Aztán arra gondoltam, ne legyen ez a várakozás, hátha történik még ma valami jobb is, amit mutathatok.

Na, kb 2 órán belül meg is lett jobb, tehát másik képet "kellett" keresni. :)
Jonas Kaufmann új albumáról van szó és a szépséges párizsi operaházról, ami emlékszem, engem is nagyon lenyűgözött, a nézőtéri mennyezeti freskó sokáig a Facebookon is fejlécem volt.

Íme, a video hozzá és a boldogság maga, hogy felénekelte cd-e is a Gyöngyhalász áriát.
Szóval hajrá 13-as nap. :)




a párizsi emlék: http://bernoblogja.blogspot.co.uk/2012/07/parizs-4-nap.html