Cotswolds

Míg szomorkodom a törölt program felett mesélek a pár héttel ezelőtti egésznapos csodás utamról. Eljutottam Cotswolds-ba, ahova nagyon rég vágytam, ha csak olvastam vagy láttam róla valamit felsóhajtottam, hogy de jó volna... ez az álom beteljesült és ezért hálás vagyok.


Cotswolds igazi lényege a kicsi falvaiban és azok hangulatában van. Ebből adódóan, és mert nagyon vidék, tömegközlekedve nem lehet eljutni. Muszáj volt bevállalni egy egész napos szervezett buszos utat. Nem volt könnyű olyat találni, ami több szempontnak is megfelel.
Pl. a legtöbb csak áthalad a falun és onnan fényképezhetek... A legtöbb valami olyanhoz van csapva, amit már láttam és vagy nem akarnám újra látni vagy egyszer is elég volt - ez így elég sznobul hangzik tudom, de szerencsére azok a sok kihagyás mellett sok helyre sikerült eljutni (a vicc az, hogy az első ciklusban még erre jobban volt lehetőség és nagyságrendekkel jobb volt az a-i helyzet is)
szóval próbáltam olyat keresni, ami igazán szépet mutat és olyannal van együtt, ahova szívesen eljutnék.

És akkor megtaláltam ez az utat, amiben van kicsi Dowton Abbey, Cotswolds-i gyöngyszemek és Blenheim... A nagyon szeretett Blenheim, ahova még jó volt az éves belépőm, épp a héten járt le - és még mindenképp el akartam menni utoljára. És a mázli, hogy ennek az útnak volt olyan verziója, ami belépőjegy nélküli volt, tehát kifizettem azt és vittem az ingyenes belépőmet. :) Milyen ügyes vagyok, nem igaz? :)
Most mindennel elégedett voltam, kivéve azt, hogy ugye mindig van pár ember, aki elkésik, nem ér vissza időben, emiatt mindenki rosszul jár, főleg a legvégén annyival kevesebb idő jut, mert ugye a busz az időben visszaindul.
Most is ez történt a késők miatt kb mínusz fél óránk gyűlt össze, amit sajnos Blenheim-ben kellett elkönyvelni.

Külön albumokba szedtem a képeket és emiatt külön is posztolok.
A sorrend:
Bibury
Bourton on the water
Brampton
Blenheim Palace