A boldogság napja

MÁRCIUS 20. - A BOLDOGSÁG VILÁGNAPJA
Világszerte első alkalommal 2013 március 20-án ünnepelték a boldogság napját. Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává ezt a napot. A konszenzussal elfogadott határozatában hangsúlyozták, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.
A boldogság nemzetközi napjának ötlete a kis himalájai buddhista királyságból, Bhutántól származik. Az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.