Oxford

Az időjárást meg sem néztem múlt vasárnapra, mert tudtam, hogy sok jóra nem lehet számítani és a végén még meggondolom magam, ezért a buszjegyet is előre megvettem és még fel is készültem, menetrend, térkép, tudnivalók, stb...

Aztán reggel nem bírtam úgy kimászni az ágyból, ahogy fejben elterveztem, úgyhogy kb egy jó órával később indultam neki. Az idő valóban nem volt túl rózsás...

Oxford felé félúton:
Viszont annyira szép volt az égbolt, igen, még így is, hogy nem is olvastam a kétórás úton, csak néztem a(z érdekesen) kéklő eget. :)

Aztán ahogy odaértem Oxfordba, vitt a lábam, vagy a lelkem, térkép nélkül meglett a turista központ (nem a főutcán van), és egyből ugrott be minden, amit közel négy éve láttam. Nem véletlenül vágytam vissza, ebből is éreztem, hogy jó döntés volt. Viszont annyira vágytam a másik helyre és annyira sok volt a turista is, hogy nem lehetett szinte moccanni sem a városban, úgyhogy irányba tettem magam és elindultam a Blenheim Palace-hoz.

Oxford már megérdemelne egy teljes napot teljes koncentrációval, mert épp hogy hoztam onnan néhány képet. :)

https://picasaweb.google.com/112107064250299371893/6307989641270297073?authkey=Gv1sRgCO-05KHs2_-mHQ

Este szakadó esőben hagytam el a várost és rögtön láttam is a buszból egy teaházat, amit feltétlenül ki kell próbálnom legközelebb. :)