Josh Groban és a varázslat









Hát, nehéz elkezdeni. :)

Nem is tudtam, hogy melyik dalt linkeljem rögtön, ezt láttam meg először, de nem is bánom, mert ez élőben is káprázatos volt. :)



Nagyon vártam ezt a koncertet és kicsit azért féltem is tőle, mert volt már olyan, hogy annyira, de annyira vártam valamit, aztán...



De ma nem ez történt. Ez az ember ma végleg örökre megvett magának. Ennyi. :) IMÁDOM.

Van egy dal a cd-n, amit nem szeretek annyira, sokszor át is ugrom és azzal kezdett ma, de még ez is tetszett. Olyan szépen, tisztán, erősen, bársonyosan szólt a hangja, hogy éreztem, ahogy minden hang átszalad rajtam, leporolja a lelkem minden milliméternyi apró részét és csak folyik-folyik az élmény, a zene, a hang, hát jesszus!



Aztán a dalok között picit mindig beszélt- átkötött, de pont jó arányban és még úgy ahogy értettem is - köszönöm neki, hogy kicsit ezzel erősített az önbizalmamon szombatra.

A dalok között így kb lenyomott egy kisebb stand up comedy-t, de imádnivaló volt. Nem tudok rá semmi más kifejezést. Egy varázsló és iszonyatosan tehetséges. Mert oda való a színpadra. Erre született, erre lett teremtve.



És bár vihorászott meg mesélte az élményeit, a dalokhoz mindig úgy át tudott lényegülni, hogy ájultam el.

Pár dal különösen megérintett. Persze a Notre-dame-os dalnál nem lehetett nem megemlékezni a szomorú eseményekről (holnap Párizsban lesz koncertje), és volt néhány igazán olyan dala, amin csak ültem és folyt  a könnyem, annyira hatással volt rám.



Szóval ha össze akarnám foglalni, hogy mi is történt ma a varázslat során, csak azt tudom mondani, hogy hálás vagyok mindenért, ami ma -tegnap abban a két órában történt. Mert ez az ember elvarázsolt, megnevettetett, megríkatott, megmelengetett, felrázott és töltött rajtam és bizalmat adott, hogy vannak igazi művészek, akiket érdemes követni, érdemes hallgatni, érdemes áldozni rájuk.

Persze ahogy a géphez értem, megnéztem, hogy vajon nem maradt-e egy kósza jegyecske a májusi Royal Albert Hall koncertjére, de persze már nincs, kicsit sajnálom is a korábbi bizalmatlanságomat, hogy nem hittem benne mindenekfelett és nem vettem rögtön oda is...



De akkor összefoglalom emígyen: I LOVE JOSH GROBAN. :)



Most rengeteg dalát tudnám ide linkelni, de ellenállok a kísértésnek.

Egyet (kettőt) azért még linkelek:

Ezt sajnos nem zongorázta, sajnos ma semmit, de olyan gyönyörű volt (ez is ) ott élőben, jaj, nagyon: https://www.youtube.com/watch?v=kxyaIYWpS3g

https://www.youtube.com/watch?v=G1WpGqEOCOg&list=RD61DiWi00d2w&index=8

https://www.youtube.com/watch?v=63HxNmNzFTo&list=RD61DiWi00d2w&index=9

És akkor egy színpadfotó, ami amúgy csak arra jó, hogy mutassam, hogy azon a szőnyegen állt és táncolt és ugrált és örökmozgott Josh Groban (lehet, hogy lehetett volna garázdálkodni és fotózni, de ma egészen máshogy raktároztam el Őt)