Írni
“Az írástól növekszik a lelkük!” – Kurt Vonnegut szívmelengető levele iskolásoknak
2006-ban egy new yorki középiskola diákjai különleges feladatot kaptak irodalomtanárnőjüktől. Úgy kellett gykorolniuk rábeszélő-képességüket hogy levelet írnak kedvenc élő írójuknak, és felkérik arra, hogy látogasson el a gimnáziumba. Az osztályból öten is Kurt Vonnegutot választották. Noha a kultikus író addigra már teljesen visszavonult a nyilvánosságtól (fél évvel a levélen szereplő dátum után halt meg), egy nem mindennapi válaszlevélben köszönte meg a felkérést. Ő volt az egyetlen író, aki válaszra méltatta a diákokat.
Kedves Xavier Gimnázium, és Lockwood tanárnő, és Perin, McFeely, Batten, Maurer és Congiusta urak!
Köszönöm barátságos leveleiket. Milyen jól tudják, hogy lehet felvidítani egy vén csirkefogót (84) élete alkonyán! Sajnos nem vállalok már több nyilvános szereplést, mert manapság már leginkább egy sárkánygyíkra hasonlítok.
Ráadásul az, amit mondani tudnék önöknek, nem is lenne igazán hosszú vagy különösebben bölcs. Csupán ennyi: gyakorolják a művészeteket, bármilyen művészetet – zenéljenek, daloljanak, táncoljanak, színészkedjenek, rajzoljanak, fessenek, szobrászkodjanak, írjanak költeményeket, regényt, esszét, riportot, az sem számít, hogy jó vagy rossz, amit csinálnak! És ne azért tegyék, hogy meggazdagodjanak, vagy híresek legyenek, hanem azért, hogy megtapasztalják a fejlődést, hogy rájöjjenek, mi van önökben legbelül, hogy növekedjen a lelkük.
Komolyan! Úgy értem, most azonnal kezdjenek hozzá, alkossanak, és alkossanak életük végéig! Rajzoljanak egy vicces vagy szép képet Lockwood tanárnőről! Táncolják végig az utat hazafelé az iskolából, énekeljenek a zuhany alatt és így tovább. Rajzoljanak arcot a krumplipüréjükbe! Tegyenek úgy, mintha maguk lennének Drakula gróf!
Itt egy feladat ma estére – és remélem Lockwood tanárnő majd jól megbünteti magukat, ha nem csinálják meg: írjanak egy hatsoros verset bármiről, mindegy miről, csak rímeljen. Háló nélkül pedig nem igazi a tenisz, írjanak olyan jót, amilyet csak tudnak! De ne árulják el senkinek, hogy mit csinálnak. Ne mutassák meg vagy olvassák föl még a barátnőjüknek, a szüleiknek, vagy, mittudomén, még Lockwood tanárnőnek se! OK?
Ha elkészültek, tépjék össze a papírt ici-pici darabokra, és dobják el több különböző szemetesbe. Meglátják, mire ott tartanak, az írás öröme már bőségesen megjutalmazta önöket. Addigra tudni fogják, milyen az, alkotva fejlődni, megtanulni valami újat önmagukról. Az írástól növekszik a lelkük.
A Jóisten áldja meg mindannyiukat!
Kurt Vonnegut
2006. november 5.
http://wmn.hu/
A múlt héten kaptam ezt a szépséget, a novellámnak. :) Azóta a téma alanya is meglett. - de erről majd máskor/később. ;)
2006-ban egy new yorki középiskola diákjai különleges feladatot kaptak irodalomtanárnőjüktől. Úgy kellett gykorolniuk rábeszélő-képességüket hogy levelet írnak kedvenc élő írójuknak, és felkérik arra, hogy látogasson el a gimnáziumba. Az osztályból öten is Kurt Vonnegutot választották. Noha a kultikus író addigra már teljesen visszavonult a nyilvánosságtól (fél évvel a levélen szereplő dátum után halt meg), egy nem mindennapi válaszlevélben köszönte meg a felkérést. Ő volt az egyetlen író, aki válaszra méltatta a diákokat.
Kedves Xavier Gimnázium, és Lockwood tanárnő, és Perin, McFeely, Batten, Maurer és Congiusta urak!
Köszönöm barátságos leveleiket. Milyen jól tudják, hogy lehet felvidítani egy vén csirkefogót (84) élete alkonyán! Sajnos nem vállalok már több nyilvános szereplést, mert manapság már leginkább egy sárkánygyíkra hasonlítok.
Ráadásul az, amit mondani tudnék önöknek, nem is lenne igazán hosszú vagy különösebben bölcs. Csupán ennyi: gyakorolják a művészeteket, bármilyen művészetet – zenéljenek, daloljanak, táncoljanak, színészkedjenek, rajzoljanak, fessenek, szobrászkodjanak, írjanak költeményeket, regényt, esszét, riportot, az sem számít, hogy jó vagy rossz, amit csinálnak! És ne azért tegyék, hogy meggazdagodjanak, vagy híresek legyenek, hanem azért, hogy megtapasztalják a fejlődést, hogy rájöjjenek, mi van önökben legbelül, hogy növekedjen a lelkük.
Komolyan! Úgy értem, most azonnal kezdjenek hozzá, alkossanak, és alkossanak életük végéig! Rajzoljanak egy vicces vagy szép képet Lockwood tanárnőről! Táncolják végig az utat hazafelé az iskolából, énekeljenek a zuhany alatt és így tovább. Rajzoljanak arcot a krumplipüréjükbe! Tegyenek úgy, mintha maguk lennének Drakula gróf!
Itt egy feladat ma estére – és remélem Lockwood tanárnő majd jól megbünteti magukat, ha nem csinálják meg: írjanak egy hatsoros verset bármiről, mindegy miről, csak rímeljen. Háló nélkül pedig nem igazi a tenisz, írjanak olyan jót, amilyet csak tudnak! De ne árulják el senkinek, hogy mit csinálnak. Ne mutassák meg vagy olvassák föl még a barátnőjüknek, a szüleiknek, vagy, mittudomén, még Lockwood tanárnőnek se! OK?
Ha elkészültek, tépjék össze a papírt ici-pici darabokra, és dobják el több különböző szemetesbe. Meglátják, mire ott tartanak, az írás öröme már bőségesen megjutalmazta önöket. Addigra tudni fogják, milyen az, alkotva fejlődni, megtanulni valami újat önmagukról. Az írástól növekszik a lelkük.
A Jóisten áldja meg mindannyiukat!
Kurt Vonnegut
2006. november 5.
http://wmn.hu/
A múlt héten kaptam ezt a szépséget, a novellámnak. :) Azóta a téma alanya is meglett. - de erről majd máskor/később. ;)
