Bye bye 33

Itteni idő szerint már csak perceim vannak a 33-ból, kár érte, tetszett a szám. :) Otthoni időszámítás szerint van még egy órám :) Születési idő szerint még egy fél napom majdnem. :)



A holnapi szabadnap persze nem jött össze, úgyhogy már szeretnék is túl lenni a holnapi napon, hülyeség, mi? Nem az. A 30-as táblánál megfogadtam, hogy a születésnapomon innentől azt akarom csinálni, amit akarok és ott akarok lenni, ahol akarok, ami jó és ami élvezet- nekem. Azóta ez naprapontossággal alig jött össze, ha jól emlékszem.

Este a fogmosásnál valahogy felnéztem a tükörbe és most először futott át rajtam, hogy a 33 éves fejemet se nézegetem többet, mert a következő fogmosásnál az már nem 33-as. :) Jól magamra is kentem mindenfélét, hogy konzerváljak. :)

Szóval bye, bye 33 és welcome 34. Hozz valami igazán jót és sok-sok szépet, egészséget, jó embereket és új élményeket. És tarts meg minden jót, ami eddig is az volt, a kevésbé jót viheted - boldog új évet! :) Vagy ahogy a nagy közhely mondja, de egyébként igaz, soha rosszabbat!

És most ahogy ezt írom, már közben jön is egy-két köszöntés, már most köszönöm! :)
Holnap elárulom, hogy milyen a 34. év első napja. 
/Ez megint egy nagyon más szülinap lesz, néhány megszokott rituálém hiányozni fog holnap reggel. /

Hoztam egy dalt is, hogy miért pont ezt, nem biztos, hogy meg tudnám mondani, de közben meg lehet, sőt, elég biztos, hogy helye van itt. :) Pedig pont ezt nem is szoktam olyan sokszor hallgatni, de közben meg egy kedves időszakból való.
Kb 24 felett ugyanis a születésnapi ünneplések nagyrésze Sanyival történt, leginkább a Madách Színházban. :)

https://www.youtube.com/watch?v=r1CXGfHVQ_I

És hogy szokjam a számpárost: :)