34

/Zorán: Az ünnep/


Nos, eltelt pár nap, de valahogy nem jutottam az írásig, és azóta már aztán taposom a 34-et. :)

Megvolt az itteni ünneplésem, igazán jófejek voltak (és nagylelkűek), a két kis mocsóta három szólamban és két akcentusban, többféle verzióban és pizsomában előadta a Happy Birthday-t. :)

Megkaptam az ajándékaimat: 


A képen van három képeslap, ami otthonról jött, nagyon-nagyon örültem nekik, igazán szívetmelengetőek voltak: Az anyukámék hercegnős képeslapja abszolút ezerszázalékosan a gyerekkoromat juttatta eszembe a rózsaszínű álmaimmal (meg ruháimmal,), és a nagyanyám meséit (aznap sokat eszembe jutott az összes ünneplésem, családi és nem családi egyaránt - hiányoztak is ezek mindennek ellenére).
A keresztanyámék képeslapja is nagyon igazira sikerült benne Goethe-vel:

“Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.
Mit akar? – kérd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!”

Az itteni képeslapom is gyönyörű volt, a parfümnek isteni illata van, a színházjeggyel ma megnézem a Józsefet :) És ami a képen nincs, mert nem ért ide időben (csak ma reggel), újra kellett rendelni, de számomra ez a fő ajándék:

Az, az, aminek látszik. :) Az éves tagságom az English Heritag-be. Amit pár hete kívántam, de főleg hogy azt ígértem magamnak, hogy összespórolom, mert ez klassz lenne. Aztán a kellő időben elszóltam magam. :) Ez egy igazán klassz dolog, alig várom, hogy elinduljak vele és végigcsodáljam az őszt költséghatékonyan.


A virágot én választottam este, amikor elmentünk sütizni négyen (mocsóták+J+én):



Ez volt az enyém, ha esetleg valaki nem lett volna biztos benne, hogy melyik lehetett az enyém. Nagyon durva volt. :)

Ezenkívül köszönöm a sok kedves sms-t, mailt, facebook falas köszöntést, amit kaptam tőletek :)

És ide a poszt végére jöjjön egy újabb Zorán-dal, a 34. dal. :) Nagyon szeretem, nagyon fontos nekem és most kicsit más értelme is van, vagy lehet. Nem is tudom, hogy eddig miért nem ugrott be, talán mert még ízlelgetem a számot, de nem a dalt, mint számot. :)




Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem

Ne hívj el, ne űzz el, s ne menj el
Ne adj fel, ne hagyj el, ne fuss el
Nincs hang, nincs hír nélkülem
Nincs tér, nincs híd nélkülem

Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s vonzásban tart, s nincs másik part
S ez visszatart

Vigyázz rám, ha álmodnék rossz álmokat
Vigyázz rám, ha lázadnék, s nem szabad
Van hely, hogy átölelj, ez jutott
Mérd fel, s hidd el, ha nem tudod

Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, s bármerre csalt, nincs másik part

Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part

Ne hagyj el, ne dobj el, ne játssz el
Fogadj el, ítélj el, de ne hagyj el
Nincs múlt, nincs esély nélküled
Nincs társ, nincs tét nélkülem

Próbáltam már, lelkembe mart: nincs másik part
Próbáltam már, vonzásban tart, s nincs másik part
Próbáltam már, szívembe mart: nincs másik part
Próbáltam már harmincnégy dalt, de nincs másik part