Windsor

Anglia - 15. nap – október 20.

Nagyon könnyedén érkeztem Windsorba, mivel a Jutka a gyerekekkel Legoland-be ment http://www.legoland.co.uk/, ami még kicsikét a szép rész után van, tehát engem kitett és délután meg begyűjtött.

Szóval én fel-le sétáltam, bambultam, csodálkoztam, fényképeztem (most jól bejártam Eton-t is) és megvettem a jegyet. Aztán kis leleményességgel és helyes szövegértéssel érvényesítettem a jegyemet, amivel egy évig még bármikor bemehetek (tehát októberig). Erre sor is fog kerülni még nem egyszer, mivel a Sámueléknek meg éves Legoland-belépőjük van. :)

Annyi különbség mindenképp van az előző úthoz képest, hogy Windsort először télen (január) láttam, most pedig ősszel. Mások a színek, más volt és sok-sok ismerős hely és mégis újdonságok. A mostani változó kiállításon a királyi család tagjai által készített képek és festmények szerepeltek, Charles meglepően jól rajzol/fest! Nagyon tetszettek a képei. Nagyon igényes volt az egész kiállítás.


A helyre vonatkozó infokat nem másolom ide újra, viszont az első windsor-i utam posztja érdekes lehet:


Szemfülesek kiszúrhatnak egy-egy hasonló képet, amin még magam is meglepődtem. Van egy olyan kép, ami gyakorlatilag kétszer készült el, először 2012. januárban, és 2013. októberben is. :)
mutatom:


A windsor-i képeket itt találjátok: