Scotney Castle

A mai napra eredetileg mást terveztünk, de aztán úgy alakult, hogy elmentünk egy viszonylag közeli helyre, ahol található a Scotney Castle. Ide is indultunk tervszerűen már többször is, ma eljutottunk. Az eredeti apropó az volt, hogy Mamát kimozdítsuk, így mivel pár napja volt a szülinap, hát bepakoltunk mindent, meg mindenkit és mentünk. Szép idő volt, de 15 foknál szerintem nem több, na jó, lehet, hogy volt 20 fok is. :)

Mocsótásan voltunk, tehát nem annyira elgondolt képek, mintsem vaktában készültek :)


A helyről érdekesség, hogy a National Trusthoz tartozik ez is (rengeteg ilyen van, ez a program amolyan műemlékvédelmi akármi).


és azzal folytatnám, hogy az utolsó örökös, aki átadta a kastélyt a NT-nak, az volt a végrendeletében (1970-ben), hogy amíg a felesége él (és persze ott lakik), a hely nem látogatható. 60-tól már amúgy is a NT tulajdonában volt, mert nem tudták már fenntartani. Nos, a feleség 2006-ban halt meg... Csak azóta látogatható és közben előtt már mióta a NT gondozta.

Egész jó hely volt, jó hogy ez sem maradt ki :)
Itt őzek nem voltak, csak bárányok, azok meg legeltek, nem kellett őket etetni :)