Bejegyzések

Akarok ilyet

Kép
Csak úgy találtam, az utcán, valahol a XI. kerületben. Hát nem gyönyörű?

2 lépés

Kép
... hát nem tudtam volna aznap még 2-öt lépni? :)

Minden napra legyen igaz!

Kép
Kép
Végre hűvösebb lett, így ők is jobban érzik magukat. :)

Szépséges virágszál

Kép
Múltkor egy rendezvényen valaki otthagyta ezt, mire hazaindultam vele már lógott minden feje és szirma, otthon aztán kivirult és több mint egy hétig ilyen szép volt.

Husky

Kép
Amikor ilyen szépséges husky-kat látok, mégha csak plüssből is, mindig a legkisebb keresztgyerekem jut eszembe, aki imádja őket (is) :)

Cinemusic

Kép
Ez a program-koncert október 27-én volt, csodálatos volt! Nagyon-nagyon hangulatos, profi. Sajnos szórólap nem volt, de emléknek fotóztam egy utcai plakátot. :)

Kérsz csokit? :)

Kép
Megennéd? :)

Pelus torta

Kép
Nem tudom, mióta akartam egy ilyet már összedobni, a jó múltkor végre jött az alkalom és lehetőség. :)

Novemberi hangulat

Kép
Még ez is ősz, november

Orgonapárbaj

Kép
Hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtti esemény volt, de ha eszembe jut még mindig ámulok. Úgy hívják, tehetség és zsenialitás. A szünetben ezen a lapon lehetett szavazni, hogy mit énekeljünk el együtt Tóth Árpád vezetésével, lenyűgöző élmény volt!

Tábori emlék

Kép
Ez még múltkor akadt a  kezembe Bögötén. Az egyetlen tábor, ahol jól éreztem magam. :)

Idei mánia

Kép
Régen nem emlékszem, hogy ennyire rákattantam volna a díszekre (de igen), idén viszont teljesen megőrülök értük :) Simán végigfotózom az üzleteket vagy a kirakatot. :) Viszont az érdeklődési terület elég egyértelmű, ha esetleg valaki nem tudná, hogy mivel lepjen meg... :)

Ez még ősz és Margitsziget

Kép
Szinte az utolsó napsugarakat kaptam el akkor a színes levelek között.

Szomorú medve az erdőben

Kép
Ezt a szerencsétlen medvét muszáj volt hazavinni, olyan szomorú volt.

8

Kép
A világ tele van jelekkel és csodákkal, amik megtörténnek és elmúlnak, s aki elég szerencsés és elég éber, az megláthatja őket. Helen Macdonald

Kedvességnaptár

Kép
Többfelé megosztottam ezt, vegyétek-vigyétek!

Napközben

Kép
Napközben is szükségem van némi szépségre, igaz, hogy ez a szép virág harmadra kimúlt, de itt még szép volt.

39 lépcsőfok

Kép
A 4-i ajándékom egy színházjegy volt és egy remek este, ejj, de jó volt!
Kép
Van hova fejlődni...

Janka szíve

Kép
Tegnap nálunk járt Janka, ugye emlékeztek rá? Csuda cserfes egy kislány és jól lehet vele beszélgetni, tőle kaptam ezt a sütit, ahogy a többiek is. :) Ha marad plusz egy képeslapotok, írjatok neki karácsonyra!

A 7. napon

Kép
A közösen átélt élmények emlékezetünkben elraktározódnak, és gondolatban újra és újra "meríthetünk" belőlük. Gary Chapman Ez ma különösen találó, később elmesélem, hogy miért is. :)

6. nap

Kép
Csak az a lényeges életünkben, ami boldoggá tesz. A többi lehet nagyon, nagyon fontos, de teljesen lényegtelen. Biegelbauer Pál

5-ös ablak

Kép
A pillanatok nem vesznek el soha. A legszebb pillanatokból áll össze az a kép, amit Életnek nevezünk. Csitáry-Hock Tamás
Te vagy a Mikulás. Az igazi. Aki nem csak egy napon érkezik, nem csak egy napon ad. Hanem mindig. Aki pontosan ismer, és mindig azt adja, amit kell. Amire szükségem van. Nem kell levelet írnom, nem kell kérnem. Adod. Mert figyelsz rám. És te jobban tudod, mikor mire van szükségem, mint én. Csitáry-Hock Tamás

4-es ablak

Kép
A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog. Légy jó! Henryk Sienkiewicz

3-as ablak

Kép
A boldogság annak a következménye, hogy elengedsz mindent, ami azt nem támogatja! Robert G. Smith

2-es ablak

Kép

1-es ablak

Kép

Advent

Kép
https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2015/11/29/az-adventi-koszoru-jelentese/?fbclid=IwAR0iXRpyMDGQ-rFM2s8ONh9cD0TMTWs1YqkMI5iFv925uX_QruT2MdkwWh8 Az első vasárnap angyala kék köpenyben érkezik Négy héttel karácsony előtt jelenik meg az első adventi angyal. Egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját. Így szól hozzánk: „Figyeljetek! Isten nagy örömöt készít nektek. Isten fia eljön a Földre, hogy új erőt adjon az embereknek, hogy fényt és szeretetet hozzon minden ember szívébe. Készüljetek a fogadására". Advent első vasárnapján szólal meg először a kék köpenybe öltözött angyal, és keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

Cukor

http://gyorgydragoman.com/?p=303&fbclid=IwAR2WdnljHfr7g2M-QDcChOrJmpgook4CUT-GHwfCtfxAgzMnDZkXEsP4NvY
Kép
Hello december! Nagyon lemaradtam a bloggal, de igyekszem a napokban pótolni és persze itt az advent is, lesz meglepetés is. :)
Az embernek minden nap hallgatnia kellene egy kis zenét, olvasnia egy kis költészetet, és néznie egy csodás képet, hogy a világi gondokat kitörölje az elméjéből, és észrevegye a szépet, amit Isten ültetett az ember lelkébe. Goethe
Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét: teremteni. A "poézis" görög szó, azt jelenti, "elkészíteni" - úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli. Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül. Esőben , hóban, vigasztalan időben is pompásan érezheted magad, és derűt varázsolhatsz magadban, másokban saját lelked hatalmánál fogva. Egyszer rájössz majd, hogy saját Napod van. Ez adja az életedet, az erődet, de örömödet, a kedvedet és a bizakodásodat is. Az énünk akkor lesz külvilágfüggő, ha a saját Napunk nem süt. Pontosabban amikor nem érezzük magunkban, hogy ragyog, hogy melegít, világít - ezt az állapotot hívják depressziónak. Ilyenkor lelkünk sötét felhőiben járunk. És azért imádkozunk, ho
Ha szeretnéd megélni önmagadat, ha szeretnéd megismerni a titkokat, ha szeretnéd megteremteni vágyaidat: egyszerűen éld meg azt, ami benned van, éld meg azt, aki vagy. Szégyen, félelem és szorongás nélkül legyél. Legyél ember, hogy több lehess, legyél rossz, hogy jó lehess, legyél kevés, hogy sok lehess! A. J. Christian
Kép
Az öröm-cédula egyszerű írás a szíveden. Egy mély érzés, hogy a létezés örömmel tölt el. És egy mély gondolat, hogy ezt az örömöt soha ne hagyd kialudni. Ezt csak te adhatod meg magadnak, csak te írhatod fel a szíved cetlijére, szabadon és önként, hogy boldog vagy, mert ember vagy, és szerethetsz. Szteliosz Thalasszinosz

Dolgok, amiket nem tudunk megvenni

Kép

Reggelek

Kép
... lenne egy 'végre péntek van' kávé is... :)

Keddi bosszúság

Kép
Még kedden történt, csak emésztettem: Pár dolgot meghirdettem az elmúlt időszakban, egyrészt mert már nem kell vagy mert kicsi, csak nehezebb leboltolni ezeket, mint gondoltam volna. Keddre nagy nehezen megbeszéltem egy találkozót, amiből semmi nem lett, a dzsekit otthon mérgemben bevágtam a sarokba, íme csak az utolsó körök eseménye: Nem is kommentálom, gondoltam még írok neki, hogy alapvetően mit képzel, vagy milyen kommunikáció ez, más idejével hogy szórakozunk és hogy nem... aztán hagytam a fenébe.

Színes szépségek

Kép
Bár imádom ezt reggelente és mindig a pótló felé ügetve és alig várom, hogy legyen narancssárga és bordó árvácskám az ablakban, de mégis olyan drágák ezek a kis kedvesek, a hőség után újraéledve, hogy még hagyom őket :)
A belső érték számít csak, az nem pótolható semmi öltözékkel, semmi múló csillogással. Szabó Magda

Öltések

Egyszer majd egy ilyet is nagyon szeretnék: https://www.tanuljvarrni.hu/tanfolyamok/alap-kezdo-tanfolyam

1 év 1 hét

Kép
Tegnap volt 1 éve és 1 hete, hogy először a kisPöttyösben aludtam. Nem volt időm méltó módon megünnepelni, de legalább ennyit sikerült - hogy mindig legyen otthon kávé... :)

Irodai életkép

Kép
ki-kivel, merre hány méter :)

Elő(utó)karácsony

Kép
A sok béna dolog között történnek jó dolgok is... A Télapó tavaly 'elszúrta' és nem hozott repülőjegyet karácsonyra, de idén hoz. :) Alig ért véget a szülinap, máris arccal előre a karácsony felé: Bernoka repül, és 2019. utolsó és 2020. első napjait a Mucikákkal tölti. :)