#dolcefarniente

 “Van egy olasz kifejezés: dolce far niente.

Az édes semmittevés.

Elsőre lustaságnak hangzik. Pedig nem az. Inkább egy különös, régi tudás: annak a képessége, hogy az ember időnként nem akar hasznos lenni. Nem akar sietni. Nem akar termelni. Egyszerűen csak jelen van.

Olaszországban ezt könnyebb megérteni. Ott az idő néha nem egyenes vonal, hanem lassú kör. Egy délután elnyúlik a kávé fölött, az árnyékok lassan kúsznak a falakon, a beszélgetések nem sietnek sehová. A szőlők csendben érnek a dombokon, a bor pedig nem azért készül, hogy gyorsan elfogyjon, hanem hogy legyen mi mellett ülni.

A dolce far niente nem a semmi szeretete. Inkább az élet ízének felismerése.

Az ember ül egy teraszon. Előtte egy pohár vörösbor. A távolban olajfák, még távolabb talán a tenger. Nem történik semmi látványos. És mégis: minden ott van. A levegő, a fény, a lassú beszéd, egy pillantás, egy könyv lapjai között megbújó mondat.

Szerb Antal valahol ezt a világot értette meg olyan jól. Az utazás nála sosem csak helyváltoztatás volt, hanem hangulat. Az a fajta európai életérzés, amelyben a kultúra nem tantárgy, hanem levegő. Egy város tere, egy templom csendje, egy pohár bor, egy félmondat egy könyvben.

A modern világ ezzel nehezen tud mit kezdeni. Mindennek célja kell legyen, haszna, mérhető eredménye. A semmittevés gyanús lett. Mintha az embernek mindig indokolnia kellene a saját idejét.

Pedig az élet legfontosabb pillanatai gyakran éppen ilyenek: céltalanok.

Egy nyári délután, amikor csak ülünk és nézzük a fényt a falakon. Egy hosszú vacsora, amely nem akar véget érni. Egy lassú séta egy idegen város utcáin, ahol semmit sem kell elérni.

Talán ezért olyan vonzó az olasz szó: dolce far niente.

Mert emlékeztet arra, hogy az élet nem mindig teljesítmény.

Néha egyszerűen csak íz.

Bor a pohárban, fény a köveken, szőlők a dombokon, és az a ritka érzés, hogy most, ebben a pillanatban, sehol máshol nem kellene lennünk.”

Forrás/Merj élni Fb oldal