384

Pontosan 5 héttel ezelőtt, picit több mint egy hónapja, ugyanígy hétfőn és ugyanígy otthoni hétvége után ma fél 5-kor van a teljes forduló, hogy részt vettem egy állásinterjún.

Tudjátok, hogy rég mennék, de azt is, hogy nem mindenáron és nem akárhova. Utóbbiak terén az elmúlt hetekben már meginogtam, hogy lehet, hogy nem kellene finnyáskodni és várogatni a nagy lehetőségre, hanem akár felmondva is, de nyugodtan, pihent aggyal pályázgatni...

Nagyon szerettem volna ezt...  ennyire talán semmit még ezen a téren. Jó helyen, szép irodában, fontos témában értékes feladatot végezni ... ez minden. Délután 4-kor végeztem volna metróvonalon, legalább fele annyi idő alatt hazaértem volna, irodavezető egy személyben. Pedig bérben még kicsit a mostani alá is mentem,  de így is rendjén. Meg kell tudni élni úgy, a színház úgyis kezd kivetni magából. Már láttam ott magamat, hogy ez nekem ennyire passzol. Páran tudtak róla, talán hárman, és akinek elmondtam a mondat közepén azt mondták, hogy Berni, hát ez a tiéd, ez TE vagy... szerintem is, mondtam... és még most is így érzem.

Amikor múlt héten ránéztem a pályázott állásaimra, azt láttam, hogy velem együtt 384 pályázat érkezett a hirdetésre. Nem csodálom. Nem tudtam az az egy lenni, de még a valamennyi sem, akit visszahívtak második fordulóra. Szerintem ugyan nem voltam rossz, de sajnos kicsit tompa magamhoz képest, hiába készültem, az előző napi vonatos megmérettetés (kínzás) még nem múlt el nyomtalanul... 

Nagyon bíztam egy második körben, már azon a héten fel is készítettem magam jegyzetekkel egy következő interjúra. De a telefon csak nem akart megszólalni és a lezáró e-mail sem jön, pedig az volt, hogy mindenkit értesítenek. Előny lett volna, ha azonnal tudok kezdeni, a 60 nap nyilván nem hangzott jól... közben eltelt öt hét. Nem mondom, hogy ez az újabb kudarc nem visel meg, besorakoztatom a többi közé, csak nem igazán jönnek a jó, de legalább a nem rossz dolgok.

Leírtam, mert ezt már le kell tenni, nem várni tovább és pályázni tovább.