feldúltság ellen
Ma 11-12 között ez-az történt a főosztályi megbeszélésen. Itt és ennek okán eléggé feldúltam magam, ami igen, luxus. Sokáig kerestem, hogy miért hagytam magam vagy miért ment nagyon mélyre. Talán az igazságtalanság, embertelenség, nulla kollegialitás, stb. miatt (?). Nem tudom, de fájt. Még mindig fáj, ha őszinte akarok lenni.
Miután itt elhelyezkedtem (és általában), sokan kérdezték, milyen a helyed Berni, hogy érzed magad... Mondtam, hogy rossz és nem szeretem, értelmetlen is a feladat, de jó a csapat. ... Na, ez az, ami már nincs meg és nem tudom, hogy hol van még a lejtő alja.
Nem is ragozom ezt... Régen borultam ki ennyire, munkahelyi viszonylatban valószínűleg még sosem, hogy ültem az asztalnál és előbb mások előtt bőgtem el magam, majd nem akartak apadni a könnyek, amikor egyedül maradtam se. Ebédidő volt, tiszta sor volt, hogy így nem tudok enni.
Ezért felálltam, hagytam üzeneteket és kimentem a Városligetbe, ha már így hozta az Élet. Ahogy kiléptem az utcára, elkezdett szállingózni a hó... Nem tudom mennyit mentem, még mindig folyt a könnyem, aztán elkezdtem a nyugtatós ki-belégzéses technikát elég sokáig és egyszer csak kezdtem érezni, hogy kicsit jobb. Fél 2 körül már tudtam ebédelni is, aztán visszaültem a helyemre. Ez van most. Most keresek zenét és próbálok dolgozni, mert van bőven feladatom.
