#belső szabadság
A belső szabadság: amikor belül nem vagy bezárva
Nem az a szabad ember, akinek nincs főnöke, akit nem kötnek szabályok, és azt csinál, amit akar. A belső szabadság nem külső körülményekhez kötött – épp ettől olyan nehezen felismerhető, de annál értékesebb.
A pszichológiában a belső szabadság egyik kulcsa az önreflexió képessége. Az, hogy képes vagy ránézni a saját gondolataidra, érzéseidre, belső mozgatórugóidra – anélkül, hogy azonnal elhinnéd, hogy azok az egyetlen igazságot jelentik. Aki azt hiszi, „én már csak ilyen vagyok”, az gyakran nem belső szabadságban él, hanem egy régen felvett, talán már elavult belső program fogságában.
A belső szabadság nem jelent érzelemmentességet. Inkább azt, hogy nem az érzéseid vezetnek vakon, hanem te tudsz viszonyulni hozzájuk. Nem söpröd őket szőnyeg alá, nem hagyod, hogy elárasszanak, hanem meg tudod kérdezni: „Mit üzen ez most nekem? Mit választhatok ebből a helyzetből kiindulva?”
Ez a fajta szabadság az autonómia alapja: amikor már nem a külső elvárások, a régi sérülések vagy a másoknak való megfelelés irányítanak, hanem te magad. Nem azt jelenti, hogy nem hallgatsz másokra – hanem hogy tudod, mikor érdemes, és mikor nem. Nem azt, hogy nem félsz – hanem hogy nem a félelem vezet.
A belső szabadság feltétele sokszor a belső munka: feldolgozni a múltat, megismerni önmagunkat, megkérdőjelezni belső hiedelmeinket. Ez néha fájdalmas, mert ki kell mászni a komfortzónának hitt börtönből. De az igazi szabadság nem abban rejlik, hogy minden rendben van velem, hanem abban, hogy bármi is történik bennem, én lehetek jelen, tudatosan, választva.
A belső szabadság nem cél, hanem út. Egyre több pillanat, amikor észreveszed: „Most nem reagálok automatikusan. Most nem sodródom, hanem döntök. Most szabad vagyok.”
És ha ezt megéled, akkor lehet, hogy kívül ugyanúgy zajlik minden – de belül valami megváltozik. Megjelenik a tér. A levegő. A lehetőség.
Ahogy Fodor Ákos mondja: Szabadság az, ha megválaszthatom: kitől és mitől függjek.
Dr. Kádár Annamária