Szeretetkert
Szeretetkertben járva (először, de nem utoljára)...:
Mivel kicsit - talán - interaktívnak tűnt (később egyre jobban), nem mertem a földszintre venni jegyet, viszont szerettem volna ott lenni. Dr. Piczkó Katalinnal talán az Életbátorságban 'találkoztam' először, egyre népszerűbb, estére egyre jobban képben voltam vele és elhűltem, hogy mennyi könyve meg minden más is megjelent már. https://szeretetkert.hu/
Vettem is könyvet az elején és úgy örült az eladó srác. :)
Jordán Adélt szerintem sosem láttam még színpadon, viszont kíváncsivá tett, hogy a témával kapcsolatban, hogy hoz be ezt-azt.
A Bukovszky Orsolyáról még sosem hallottam.
Sanyi pedig Sanyi, érdekes, hogy új dolgokat miként tűzdelget bele a nem kevés előadása mellé és egyre több improvizációst vállal - mióta hallgattam a hétvégén a podcastet (Kikapcs), jobban értem. Szóval így vártam a szombat estét. Egyre idegesebben... 🙈🙉🫣🙃😅🙈
Kezdés előtt egy férfi gitározott a sötétben a színpadon, engem idegesít az ilyen 'semmilyen' háttérzene, ezzel is úgy voltam.
A karzat biztonságos második sorával egy gond volt, beült elém egy gúnárnyakú gebe..., de a lyukon pont jól átláttam végül.... közben többen elmentek szünetben...
Hétkor még mindig tompa voltam, mert hajnalban felriadtam, mert elcsesztem egy színházjegyet, ráengedtem egy kötelező munkát... és ez több szempontból is idegesített és mérgesített. (Második eset, hogy galiba van a naptárban...)
Aztán egész délelőtt pakolásztam, majd ebéd után gondoltam pihenek kicsit egy epizóddal... (Ransom Canyon - egy hete nem érek a végére a második résznek, mert mindig elalszom, pedig amúgy jó) ... bealudtam mélyalvásban egy órát és alig bírtam elindulni, egyszerűen voltam észnél 🫣🙈 ... cipőhúzás közben pedig találkoztam a szomszéd nénivel és mondta, hogy meghalt a fia... hát így kezdődött a szombat este...
Az est végül hosszabb volt, mint gondoltam és két részes, fél 10 körül jöttem el. Piczkó Kati nagyon-nagyon jó. Kedves, szelíd és nagyon lágy, közben láthatatlan szigorral és finoman terelgette a csapatot.
Jordán Adél pokoli jó, meg kell nézzem rendesen előadásban. Bukovszky Orsinak pedig utána nézek.
Sanyinak ez nagyon komfortzóna határát feszegető volt szerintem, mert itt nemcsak arról volt szó, hogy simán elszituzgatunk és imprózunk, hanem ebben jó sok pszichológia és énállapot is volt. (Ráadásul nem él családban.) Lehet, hogy túl is agyalta, vagy ellezserkedte a felkészülést, de bele-belekotyogott, Piczkó Katinak szerintem kicsit feladta a leckét... vagy inkább csak határt akart feszegetni, de kicsit 'rosszgyerek' volt (és bosszantó is talán 🙈) ... ha még hívják, vagy megy, remélem addigra elolvassa a könyvet.
Volt színpadra hívás, de Kati nagyon finoman csinálta, tök megnyugtató az egész nő, egészen beleszerettem. Szünetben már legszívesebben felcsaptam volna valamelyik könyvét a táskámban.
Fizikailag úgy éreztem, hogy de nagy biztonságban vagyok a karzaton, lelkileg meg jól bevonódtam... alig vártam, hogy átjussak a szombat esti belvároson, olyan burokban voltunk bent.
Sanyi a végére lehet (?), hogy megküzdött a belső énállapotokkal, de igazából szerintem így volt hiteles és sokkal jobban fogható, hogy ami olyan baromi könnyűnek tűnik, rohadtul nem az.
A rengeteg játszma, érzés, százszor lefutott körök,a bevágódó ajtók és a büntető csendek mind előjönnek ilyenkor... és hogy amiben szocializálódtunk, felnőttünk az nem ez, és mennyi mindent kell most felnőtt fejjel megtanuljunk magunkról, másokról, hogy jobban és jobbak tudjunk lenni... közben minél beljebb megyünk az önismeretbe(n), jó ideig annál nehezebb és fájdalmasabb. ... mit mondjak, volt egy laza szombat esténk 😅🫣🙃🙃, (DE- nélkül!! 😉) örülök, hogy vállalta! 🤗🙏
[Apukám a kerti munka kapcsán azt szokta mondani, hogy sosem lehet végezni, csak abbahagyni lehet a munkát... a Szeretetkertre pont ez igaz, de újabb lendületet kaptam ma este...]
(A csavar az, hogy valószínűleg ma láthattam volna utoljára Petit Istvánként, de béke van bennem ezzel kapcsolatban... marad a régi utolsónak vélt az utolsó... most ez nagyon hasznos tapasztalás volt...)