Szerelem
Amennyire vártam, annyira tartottam tőle, amire este 7 lett... kifejezetten fájdalmas az egész, ahogy van, mégis azt mon,hogy aki ezt látta, annak örök színházi élmény és biztosan rengeteg gondolat indult el benne...
Amikor február végén (vagy március elején) megláttam a próbafotókat, már attól elszorult a szívem, tudtam, hogy ezt minél előbb szeretném látni, csak a márciust már nem akartam tovább terhelni. Aztán nagyon fogytak a jegyek, de azért sikerült az utolsó előtti sorba kapni... talán nem is baj, hogy nem előbbre, mert így is alig éltem túl...
A nemi vonzalmon, a fajfenntartás ösztönén alapuló érzelem, amely főleg a szeretett személy iránti vágyakozásban, a hozzá való ragaszkodásban, az ő eszményítésében és az érte való önfeláldozásban v. odaadásban nyilvánul meg.
(A magyar nyelv értelmező szótára) Michael Haneke korunk egyik legnagyobb filmrendezője, nem mellesleg személyes kedvencem, aki elsőre ridegnek és kegyetlennek tűnő hiperrealista filmjeivel felkavarja a nézőit. Ha sikerül jól néznünk műveit, ha nézőként beletesszük magunkat, mi is hajlandóak vagyunk munkát fektetni bele, akkor rájövünk, hogy nincs benne semmi provokáció, csak nagyon erős közlésvágy és végtelen tudás az emberről, az emberi kapcsolatokról. És empátia. Mindenkivel, még a legkiszolgáltatottabbakkal is. Az Oscar- és Arany Pálma-díjas Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. - A rendező, Ördög Tamás gondolatai
Ezek a képek, amiket idemásolgattam, az elsőként közzétett fotók...
Nem is tudom, tényleg alig találni szavakat... Sejtettem valamit és sokszorosan többet, mélyebbet, intenzívebbet kaptam... Alig megy ki a két szereplő, fényekkel oldják meg, amikor jelenetváltás van, látjuk őket eközben is - elhelyezkedni, megteríteni, átlényegülni... pedig azért a 14. sor elég messze volt, az arcok nagyon finom rezdüléseit onnan nem láthattam, de azért nagyon intenzív, erős élmény volt így is... kb öten kimentek közben csak az én oldalamról... az egyik legkeményebb résznél, amin sokan lehet, hogy az elején még talán kínjukban kuncogtak is - a kigyúrt ápoló srác kezében egy felnőtt pelenkával elkezdi mondani a férjnek, hogy mire ügyeljen majd, stb... ekkor kettővel mellettem egy nő összeroppant/kiborult, de úgy, hogy először azt hittem, hogy felröhögött, de ott mindünket úgy megzavart, hogy ez a jelenet sajnos nekem ki is esett, a két barátnője beszélni kezdett vele, kimenjünk-ne menjünk, stb (az elején nagyon vihogtak még kezdés előtt), szóval ez nagyon megzavart... nyilván vagy múltbeli vagy nagyon is jelenkori saját élménye van és ez így hatványozottan beaktivált nála valamit - szóval azért az ember kell tudja, hogy mikor mire megy... később is kiment egy pár és a végén az egyik legszebb jelenetnél előttem a férfinak megszólalt a mobilja... 2025-ben, amikor azt is bemondják, hogy a zümmögőt is kapcsolja ki, egy ilyen színházban is megszólal a telefon... ez elszomorít.
Nagyon kemény és életszagú történet. Tényleg az van, amit a rendező írt a szórólapra, közlés, tudás az emberről (milyen, amikor elfogy a türelem...), empátia... Gálffi László gondoskodása és odaadó jelenléte önmagában megindít... és ahogy végigviszi, hogy a végtelen türelem hol és miként fogy(ogat) el...
Pogány Judit karaktere olyan ívet kell bejárjon, hogy te szent ég!! a kisebb szereplők abszurd vagy groteszk kinézete inkább csak meghökkent minden esetben, kevés, de jól irányzott mondataik vannak... erős karakterek, erősen leképzik a társadalom szereplőit ilyet helyzetekben, de mondhatnék szomszédokat és családtagokat is...
Ez pokoli félelmem, hogy ez az időszak, vagy ennek lehetősége, esélye egyre közelebb jön vagy megyünk életszerűen afelé... hgoy bárki körülöttem ilyen kiszolgáltatottságot kell megéljen... Mélyen kérem az Úristent, hogy ilyen gyötrelemnek ne tegyen ki egyikünket se... és legyünk jól, legyenek jól...
Kb. a felétől már nagyon rosszul voltam, csak folyt a könnyem, de a zsepit se kezdtem el keresgélni, a kardigánomat gyűrögettem és abba törölgettem már az arcom. Aztán nem volt megállás, a végén már csak egy igazi nagy HUG kellett volna, nagyon nehéz ilyenkor a metrón létezni, 9 körül szinte a legrosszabb arcát mutatja a város...
Azért siettem megnézni, mert Pogány Judit sok interjúban elmondta, hogy már nem nagyon tervez, egyre rosszabbak a szemei, egyre kevésbé bírja (ehhez képest ez a nő olyan mértékben csúszott-mászott, föl-le, hogy csak néztem)... és a tavalyi évben Gálffi is szünetelt... az Örkény csodálatossága: legalább négy kamerával - ennyit láttam - felvették...
A végén alig bírtunk tapsolni, nem is éreztem igazán helyénvalónak valahogy... 👏🎭🙏
Szóval... ez az egy óra negyven perc maga volt az élet...
(ha nem derült volna ki, megint beleszerettem Gállfiba... ;) )