Az elmúlt tíz nap

 A február általában kedves és jó szokott lenni, szoktam szeretni. Idén nem tudom, mi történt. Minden előjel szerint akár jó is lehetett volna most is.

A névnap idén nem volt egy kedvenc, azt is mondhatnám, hogy összességében nem volt jó, én pedig sehogy se voltam jól - egyik a másikból nyilván. Szóval ez pont tíz napja volt. Ritkán levert voltam még magamhoz képest is, akkor már tudtam, hogy napolni kellett a fő programomat, végül kiderült, hogy miattam is kellett volna, nemcsak a másik miatt. Végül 3 nap alatt sikerült létrehozni egy harmadik időpontot, annak rendben kell lennie. Aztán belázasodtam és kutyául voltam, két nappal azelőtt, hogy repülőre kellett volna ülni. Nem sokon múlott, hogy nem szálltam fel... Végül felszálltam, de Angliában szinte minden programnak lőttek, a szimpla lófrálásnak is... Végül csak azért nem mondom, hogy kár volt menni, mert a gyerekekkel legalább sikerült talizni, jót beszélgetni. Ezért hála, végtelen hála. Következő időpontunk november vége, de mindent elkövetek, hogy nyáron még lássuk egymást (élőben).

Ami ebben a helyzetben most kiborít és magamba fordít, hogy zsinórban a harmadik szabadságom, amire megbetegedtem és kétségessé vált, hogy utazni tudok-e. Nincs rendjén, lépéseket fogok tenni, hogy ennek az átoknak, ami Milánótól jön és jelen van, véget vessek. Hogy valaki a folyamatos irigységét tolja-e felém vagy az egyéb negatív érzéseit, azt már nem fogom engedni, tegye mindenki magához ezeket, nekem vannak sajátjaim. Ebben az évben igyekszem minden energiavámpír embert és dolgot leválasztani az életemről, beleértve a szétszabdaló munkákat is.

A február már így megy el, várlak kedves március...