Teljesen idegenek
Először (?) Megnéztem a Covid hajnalán...
Aztán pár hónappal később már nosztalgiáztam: http://bernoblogja.blogspot.com/2020/06/nosztalgia-szinhaz-teljesen-idegenek.html
Aztán a 40-es szülinapnál ismételtem:
Úgy tűnik, hogy azóta nem is láttam, pedig úgy emlékeztem, hogy 3x láttam. 🎭😅 és jól is kell emlékezzek, mert '19. Novemberében mutatták be, de a blogban valahogy ott nagy a szünet, majd jobban aláások. Előttem van a kép, ahogy a bejáratot fotózom és most nem találom, de jelenleg mindegy is, hogy mennyi és mikor.
Nagyon régóta szerettem volna újranézni, novemberben aztán vettem jegyet.
Izgultam...
Mindig gondban vagyok a Teljesen idegenekkel, nemcsak amiatt, mert a végére megint baromi éhes lettem és legszívesebben kinyitnék egy bort, hanem mert engem fél óra után már a sírás fojtogat és nem a nagy röhögés jön belőlem. Lehet, hogy én nem fogom jól, lehet, hogy más is kínjában vagy zavarában röhög, de nem jó látni, érzékelni vagy belegondolni az őszintétlen világba, kapcsolatokba, hogy a szemünk előtt torkollik valami szinte tragédiába, barátságok mennek tönkre és alig vállalhatja fel magát pl. egy Peppe, még egy szorosnak gondolt körben sem. Vagy titkolni kell egy terápiát... (?) Szegény 'Lucilla' ha nem lázasodik be, hova ült volna egyáltalán, csak egy bárszéket láttam pluszban.
'20 őszén láttam utoljára, hasonló vagy szinte azonos érzésekkel jöttem ki akkor is, van amiben nem változom. Sok minden feljött ebben a jó másfél órában, erősek voltak együtt, hálás vagyok! 🙏🎭🫶
!!Dobó Katában sokkal több van, mint ami látszik belőle, ma a legerősebb női játékot hozta, nagyon drámai volt.
A képen a táska Michael, a 44. Szülinapi ajándékom, egyenesen a hazájából érkezett. 🥳 ma elvittem színházazni. Élvezte. 🙃