0531

Ilyen lehet a bánat és a gyász is, vagy nem tudom, megosztjuk. Itt vagyunk a hónap legutolsó napján, ami elnézve a FB- és híroldalakat egy kollektív gyásznap felé közelít. Már az is megindító volt, amikor Kátya betegsége kiderült. Azóta naponta indultam meg, láttátok a blogban is, minden lehetséges eszközömmel drukkoltam neki, érte. Föl nem fogom, hogy neki tényleg ennyi adatott csak.

Nagyon szeretem Victor Hugo egy mondatát: Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész. Ez van bennem most valahogy ma is. Ez a kedves, vicces, vidám, játékos, bár zárkózott tehetséges fiatal lány látszólag észrevétlenül tette a dolgát és közben nagyon mély nyomokat hagyott. Interjúkban, koncerteken, előadásokban, emberekben... Nézem sorra a megemlékezéseket és beleroggyan a lelkem... ha nekem így fáj, aki egy fél mondatot sem beszélt vele élőben, mit érez, akinek még kapcsolata is volt vele. Ez most tényleg nehéz...❤