#célok2024/1

#szarvasnak lenni

Boldizsár Ildikó:

TÁNC A TISZTÁSON

Találtam egy bátorító mesét az új évre. A kiadó engedélyével tovább adom, és mindenkinek azt kívánom, hogy 2024-ben rejtőzködés nélkül, emelt fővel lépdelhessen az útjain és félelem nélkül táncolhasson a verőfényben! Attól tartok, nem lesz könnyű, de megtorpanás esetén itt van ez a történet, amely úgy kezdődik, hogy egy Mur nevű kismedve sétálgat az erdőben, és észrevesz valakit a fák takarásában. Megszólítja:
 
„- Miért állsz itt? – kérdezte Mur. – Valahányszor erre járok, te mindig itt vagy.
Jávorszarvas dermedten állt az erdő szélén. Annyira mozdulatlanul, hogy valaki azt hihette volna, egy nagy szürke szikla meredezik a bozótban. 
– Csak álldogálok – motyogta Jávorszarvas válaszképpen, és a távolba meredt. 
– Beszorultál? – kérdezte Mur. 
– Nem. Csak állok itt – felelte Jávorszarvas.
A fűzfabokrok ágai annyira szanaszét álltak, hogy akár beléjük is lehetett volna akadni, de úgy tűnt, hogy Jávorszarvas nem ezért rekedt meg az erdő szélén, hanem csak úgy. 
– Nem hasogat még a lábad? El sem mozdultál innen, pedig már nagyon, nagyon, nagyon sokszor elmentem erre. 
– De igen, hasogat – nyögte Jávorszarvas. 
– Akkor mi a gond? – tudakolta Mur. 
– Hát – sóhajtott Jávorszarvas – szeretnék itt átmenni. Arrafelé – mondta, és előrebiccentett a távolba. – Szeretnék átjutni a túloldalra.

Ott, ahol Jávorszarvas állt, az erdő egy nagy tisztással volt határos, és messze, a tisztás túloldalán egy másik erdő kezdődött.
De az ott volt, a túloldalon. 
– Nem bírok átmenni ezen a tágas téren – bökte ki Jávorszarvas. – Ha csak még egy lépést is teszek, mindenki látni fog. 

Való igaz, hogy ha Jávorszarvas ki akarna lépni az erdőből, hogy átjusson a tisztás túloldalára, a fák közé, mindenki látná. Útközben nincs semmi, ami mögé vagy közé el lehetne rejtőzni. A legparányibb fa vagy bokor sem, hát még Jávorszarvas méretű. Csak tágas, üres tér, elvégre a tisztások ilyenek. 

– Nincs más választásod – állapította meg Mur határozottan. – Ha át akarsz jutni ebből az erdőből a túloldalra, át kell haladnod itt. Teszel egy lépést. Aztán rögtön még egyet. Egymás után kell rakosgatnod a lábaidat, mígnem azok végül átvisznek oda. 

Ahogy leszállt az esti félhomály, Jávorszarvas elhatározta, hogy úgy tesz, ahogy a kismedve javasolta, és útnak indult. Áthaladt a tisztáson, elérte az új erdő szélét, beosont a fák közé, és eltűnt szem elől. 

Na, és milyen erdő volt ott a túloldalon? Mit talált ott Jávorszarvas?
Jávorszarvas nem tért vissza a régi erdejébe, hogy elmesélje, mi fogadta a másik erdőben. 

De időnként, a ragyogó déli fényben kilépett a tisztásra, és táncolt egy keveset. Éppen azon a helyen táncolgatott, ahol tudta, hogy biztosan mindenki látja.”

(Részlet Kaisa Happonen és Anna Vasko: Mur és az esti erdő című könyvéből, Patat Bence fordításában, a Luther Kiadó gondozásában. Könyvbemutató január 5-én 17 órakor az Evangélikus Országos Múzeum pincetermében, a  Deák téren. Fotó: Anders Tedeholm)