Salzburg (1)

(április 10.)

Sokat vacilláltam még majdnem utolsó pillanatban is, hogy kell-e nekem Salzburg a kiadásaival együtt vagy sem. Nagyon régen voltam egyedül ott alvóson külföldön, nem angol területen, ez is majdnem eltántorított. Mivel még érintette az ünnepi időszakot, kevés volt a szabad és elfogadható szállás lehetőség is, nagyon tartottam tőle, a jó árakat sem nagyon tudtam megítélni, hogy valami még jónak számít vagy már jónak, stb.

Anglia és a Covid azt tanította, hogy akkor kell menni, amikor lehetőség van rá, nincs miért halogatni, odázgatni. Így nem mondtam le a szállást, amire indulás előtt egy hétig volt alkalmam, pedig az időjárás is elég nem szépnek tűnt.

Húsvét hétfő reggelén életem legkedvesebb locsolása után megreggeliztünk és 10 óra körül elindultunk a buszállomásra, oda, ahova megérkeztem. Korán bent állt a busz, rém bunkó bolgár sofőrök voltak nagyon gáznak tűnő útitársakkal. (Úticél Bulgária volt...) Nyugtattam magam, hogy ez most csak két óra és nyugi és nyugi, de azért dupla maszk. Az útikönyvemet akartam olvasgatni, de nem volt hozzá türelmem valahogy. Cserébe nézelődtem kifelé és izgultam, mert időre kellett megérkezzek és bizonytalan voltam a hotelhez jutáshoz is, mert előzetesben nem volt túl értelmes a tervező (erről még később).

Szépen haladtunk, időben is úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Egészen addig, amíg a német-osztrák határnál félre nem állt a busz és közölte bolgárul, hogy vegyük elő az útleveleket. Pf, mondom, itt vagyok 12 km-re és most állunk félre. Gondoltam csak gyorsan átfutnak, ha már pont így jártunk, hiszen nem tudom az idejét sem, hogy hasonló buszos határátkelésen mikor igazoltattak utoljára. Na, de elsőre gyanús volt, hogy nemcsak megnézte az útleveleket, személyiket, hanem a német rendőr (!) összeszedte őket és elvitte. Kicsit fura érzés volt, reméltem, hogy vissza hozza. :) Aztán azzal a hülyeséggel nyugtattam magam, hogy igazából személyim is van. Vártunk nagyon sokat, legalább egy fél órát, amikor kezdődtek a gondok és ez eltartott vagy másfél órán át kb. Közben ragyogó napsütés volt a várt eső helyett és én dekkoltam a német-osztrák határon egy buszban rengeteg rosszarcú ember között. Kb 5 embert egyesével szedegettek le a buszról, pakolták ki a táskájukat, volt akit csak fent vallattak, de nem tudtam kivenni, hogy igazából mi van. Némelyikkel papír-gond volt (Schengen), volt akinél nagyon sok eurót kerestek, stb... Egyik sem az a magamfajta kinézetű fehér-szőke-kékszem típus volt... Bennem meg ment föl a pumpa, hogy a francba akkor vagy szedjék le őket vagy valami történjen, de hát milyen ez. Belegondolva ugye egy ilyen buszon könnyen átjuthat bárki bárhol. Mobilon vagy neten megveszi a jegyét, semmit nem kérnek hozzá, a sofőr ránéz az okmányra, de inkább csak arra, hogy én vagyok-e én, de amúgy igazából szabad az áramlás. Tehát nem csodálom, hogy egy Németországból Bulgáriába tartó viszonylag olcsó árú jegyekkel utazók között lehetne nagy fogás...

Végül elindulhattunk, mindenki hallgatott tovább a buszon. Igazából ez volt a fura, hogy senki nem morgott, pedig hát másfél óra az másfél óra és a buszt nem lehetett elhagyni.

Ahogy szokás egy város széli megállóban tett le a busz, megint nem segítettek a csomagokkal, közben ahhoz képest, hogy nagyon sokat szálltunk le Salzburg-ban, mindenki csak állt és várt, hogy a táska kijöjjön a buszból. Nekem szerintem itt borult el totál az agyam és elkezdtem kipakolni abból a részlegből a bőröndöket, mert az enyém persze teljesen alul volt. Itt már jelentkeztek az utasok, hogy az az övé, az meg amazé... de hát könyörgöm, mi vagyok én?! :)

Itt aztán következett az, hogy valahogy már tényleg el kellett jutni a szállásig és a tervező még élesben sem akart jól működni. Elindított egy úton, ami szerintem nem is Salzburg-ba tartott. Mentem egy 5 percet és isteni sugallatra megálltam, hogy ez nem stimmelhet. Megfordultam és visszarángattam a dombra a két nehéz táskámat és beálltam egy buszmegállóba, ahol más bőröndösök is álltak. Vettem egy 24 órás buszjegyet és úgy voltam vele, hogy akárhogy is, de csak beljebb fog vinni. Idegességemben elfelejtettem érvényesíteni, de erre csak este jöttem rá, hogy még lett volna egy művelet... viszont másnap ez a jegy jól jön még... ;)

Milyen az isteni kegyelem...? Pont arra a buszra szálltam, ami a szállás előtt tett le... de ez még sokáig nem volt számomra biztos, csak ahogy haladt a busz, az már látszott (akkor!!) a tervezőn, hogy fogynak a percek. Nem győztem hálát adni az Irgalmasnak, hogy így mellém állt. Így nem gyűjtöttem további késést a szálláshoz. (Azt jeleztem ráhagyással, hogy 2-3 között fogok érkezni, ebből lett 3/4 3.) 4-kor bezárt a recepció, tehát ha előre látom, hogy 4  után érkezem, akkor bejutási kódot kellett volna kérni, meg stb,... de mivel nekem 1-kor le kellett volna szállnom a buszról, nem gondoltam, hogy necces lenne 4-ig megérkezni... A Flixbus-os megállótól egyébként kb 20 percre volt a szállás és ezt a google nem tudtam megfejteni...

Körül sem tudtam nézni vagy mertem nézni, csak a virágba borult tulipánfát érzékeltem, csak mondogattam magamnak, hogy mindjárt körülnézhetsz Berni, de most érj oda!

Belihegtem magam a recepcióra, épp összeszedtem a magam minden erejét és tudását, hogy most elintézem a bejelentkezést, megtudom a kapu-kulcs ügyet, megkérdezem a másnap reggeli csomag otthagyást, stb... amikor bejött egy atya, rám mosolygott és komolyan úgy éreztem, hogy tényleg jó helyen vagyok, az Úristen nekem már jó egy hete csak segít és segít és nem hagy magamra... mire újabb kegyelem érkezett: a recepciós magyar volt... és jobb szobát kaptam... nagyon kellemes és nyugodt szobát egyébként, minden volt, amire szükségem lehetett (ahogy ezt ennyi idő után most leírom, még mindig elérzékenyülök, mert életem egyik legmélyebb élménye volt).

Kifizettem a szállást, megvettem a Salzburg-kártyát, megtudtam, hogy van egy  helyiség, ahol otthagyhatom a bőröndöt délután 4, hol van a reggeliző szoba, stb...

Lepakoltam, kicsit kifújtam magam és egy jó fél óra múlva nekiindultam a felfedezésnek. A szállás igazából egy néhai vagy nem annyira néhai kolostorban volt, ezért tartozott hozzánk egy templom is. Nem volt annyi időm, hogy a belső átjárót is megtaláljam, de lehet, hogy az csak a kollégiumi részből volt elérhető, de nem baj, tisztában voltam vele, hogy mielőtt bárhova megyek és bármit csinálok és most bemegyek a templomba, letérdelek, imádkozni fogok és gyújtok egy gyertyát hálából, hogy ennyi kínlódás, para, bizonytalanság stb után itt vagyok, megérkeztem, sikerült, minden rendben. És még a nap is süt.

Nagy terveim voltak, útikönyv, lista stb... de kb az első 10 perc után úgy döntöttem, hogy inkább megyek az orrom után, nézem, ami jön és majd később vagy beazonosítom, vagy nem, nincs több stressz, nincsenek kötelező látnivalók (vagyis egy volt...), csak megélni és látni szerettem volna, hisze végre Salzburg-ban voltam.

Sokat kódorogtam, persze minden zárva volt gyakorlatilag, de jó kirakat és térnézegetésbe kezdtem. 

A várba eredetileg nem is akartam felmászni, mert azért nem voltam annyira kipihent, de nagyon megtetszett lentről egy valami, ami a mi Sikló-nkra hajaz, de persze modernebb. :) Sokadik nekifutásra megtaláltam, hogy hol kell beszállni és a Salzburg-kártyám nagyon menővé tett, 'ingyen' felvitt, csak csippantottam a kártyámat és már mehetett is Berni.

Nos, a várban aztán többször elakadt a szemem-szám (pedig még a gőzgombócos hely nem is volt nyitva):

Ez itt a hóhér háza (a magányosan álló kis házikót 1380-ban építették, 450 évig a káposztaőr háza volt Salzburgban. Az 1950-es években turisztikai szakemberek elterjesztették, hogy a hóhér háza, ezért áll egyedül a káposztaföldek közepén.) - ennél az útikönyv jobb szöveget írt, hogy hogy terjedt el, de a könyvet hazavittem Bögötére. :)

Ettől a kilátástól teljesen elállt a szavam:

Az egyik mániám lett ez a bolt és egy másik (szerencsére csak másnap jutottam be). Karácsony és húsvét bolt, tele húsvéti és karácsonyi díszekkel és ezek mindig nyitva vannak. Bolondítják a magamféle turistát, aki nagyon sok éve - kb 10. - megfogadta, hogy ha mást nem is sikerül szuvernírba venni, de lehetőség szerint szerzek karácsonyi díszt.

Sokat jöttem mentem, szerencsére - véletlenül - megtaláltam a Mirabell kertet is, ami rózsa időszakban még gyönyörűbb lehet, de így is nagy élmény volt. Utána még szinte sötétedésig járkáltam a környéken és 8 előtt pár perccel 'hazatértem'. Ahogy beléptem a belső udvarra, felkondult a harang: 8 óra volt. Estét harangoztam és csak álltam ott és hagytam, hogy a falakról (is) visszarezgő harang átjárjon.

A salzburgi első nap képei, minden csupa napfény. #Salzburg1