Apacuka Ceramics

A happy place-em végül nem a fonalas bolt lett, hanem egy kerámiás workshop.

Tavaly névnapomra kaptam egy Feldobox utalványt, tavaly ilyenkor akartam először menni, de valami miatt törölni kellett, már nem emlékszem, hogy nem voltam jól vagy kontakt voltam vagy egyéb dolog volt, de a lényeg, hogy azt az időpontot törölni kellett. Utána úgy volt, hogy valaki más is csatlakozik, persze végül nem, így én is lemondtam. Már úgy éreztem, hogy nincs is képem újra bejelentkezni, milyen gáz ez már... aztán ránéztem a naptárra, hogy május 18-án lejár az ajándékkártyám és a main kívül május 22-ig nincs már több szabad időpont a foglalkozáson. :)

Bejelentkeztem.

Egész héten a nagyon hideg, fűtés nélküli irodában ültem és nagyon kikészültem ettől. Ma reggel 17,5 fokra mentünk és 19 fölé nem is igazán ment, így telt el a hét. Délután fél három küröl hazaértem és elterültem. Alig tudtam összeszedni magam, hogy elinduljak 4 után, szerencsére tőlem nem messze van a műhely, de azért negyed 5 után el kellett indulni. Attól tartottam, hogy úgy megfáztam, hogy beteg leszek.

5 előtt 10 perccel elsőnek érkeztem.

Volt pár percem egyedül körbejárni, kiválasztani a pultomat, nézegetni, hogy mi tetszik, miket lehet készíteni.

Kellett választani egy nyomdát és be kellett írni az adataimat és kellett egy kötényt is választani. Aztán jöttek a többiek.

Jött egy lány, ő volt a másik egyedüli, akinek úgy maradt egy jegy, hogy én elhoztam tegnapelőtt az utolsó előtti helyet. Ő egy nagyon szép tálat készített, meg is festette, nászajándék lesz. A pár semmit nem kért, ő pedig szeretett volna egy személyes ajándékot. Nagyon szép lett.

Jött két tetovált nő, később derült ki, hogy nem barátnők, hanem anya-lánya, az anyuka nem tudta hova érkeznek. Meglepetés volt. 🤩jó fej volt. Pizzás tálat készített (ez is nagyon szép lett) és beleírta a három lánya nevét: Tekla, Heidi, Dönisz (Leonit is szeretett volna, de a negyedik lánya nem születhetett meg). A neveket már nagyon régen kitalálta, még a kanyarban sem voltak a gyerekei. Neveim nekem is vannak. Régóta. Stabilak.

Aztán érkezett egy nagyhangú srác egy lánnyal. Nem tudtam rájönni, hogy mi a kapcsolat közöttük, hogy egy pár vagy testvérek-e, de tök jól működtek. A srác egy maci volt igazából, anyukájának csinált tálat a nyári születésnapjára, szép egyszerűt csinált és beleírta, hogy Boldog szülinapot Anyu. Mondom, hogy (nagyhangú) maci. ;) A lány nem tudom mit készített, szerintem az övé volt az a tál, amire azt írták: Egyél még! :) Először Egyél meg-re olvastam, de aztán láttam, hogy még kell enni, nem meg. :)

Jött még két unott arcú egyforma lány, ők elég unottnak is tűntek, messze is ültek-álltak tőlem, nem tudom, mit készítettek, de úgy rémlik, hogy csipkével dekoráltak. Ahhoz nekem nem volt szívem, hogy a csipkét belenyomjam az agyagba...

Teljesen elképesztő, hogy egy ilyen darab agyagból mi tud készülni:

Nagyon izgi volt az egész és nagyon-nagyon élveztem. Egyszercsak tényleg minden kisimult bennem, észre sem vettem az első órát, fázis fotókat is elfelejtettem készíteni, csak néhány lett. Imádtam kiválogatni a hengert, kitalálni a színt, a formát, a mintát. Már terveim is vannak, fogok még menni. Nekem tényleg ekkor teljesül a flow, ha a kezem valamit létrehozhat, szinte mindegy, hogy melyik és milyen technikában vagyok, csak kreatív lehessek. Jó ezt megélni újra és újra.

Eredetileg két dolgot terveztem, ez volt az első: