Fényév távolság (döntő)

Nagyon szerettem volna, hogy nyerjen... Nem elcsépelten, nem tucatszámosan énekelte. Mindhárom alkalommal más, egyre megrázóbb volt. Ugyanaz a dal, de mégis mind más volt pedig, máshogy szívet rándító. Sokan nem szokták érteni, miért ismétlek előadásokat, hiszen ha már láttam...?! :) Ahogy ők nem értenek engem, én sem őket. Nincs két egyforma előadás. Aki igazán belülről énekel, az nem énekli el ugyanazt ugyanúgy. Azt már nem is mondom, hogy én sem ülök be kétszer ugyanúgy.

Itt a remek példa, pedig ez 'csak' egy tv-felvétel volt, kiragadva egy dal az eredeti közegéből:

Már majdnem nem is posztoltam ezt, mégis úgy éreztem, hogy legyen csak meg itt is. Végül 3. lett, ami szép, de ennél is jobb helyen vártam, hiszen annyira jól méltatták a dalt, mindenki sírt, és mondom, nem volt egyforma. Ez a dal élt, mert életet vitt bele.

Az időnkénti művészi hisztikkel (előadások elcserélgetésével) az agyamra (és a zsebemre) tud menni, de mégis amit az elmúlt pár évben kaptam tőle az elmondhatatlan - a nehéz kezdés után, ugye :) . 

A szülinapomat nem adtam neki, de úgy döntöttem, ha nem kavar bele, a névnapi színház az övé. :)

És pont egy hónap múlva remélem, hogy ott lesz a neve a Közlönyben a Jászai-díjasok között. Ezek a kívánságok. :)