nosztalgia
Ezt nem bírom nem megosztani. Színtiszta nosztalgia, pedig már rég aludni kellene.
2011. szeptemberi felvétel (most futottam bele), fényeslitkei koncert, az egész falu ott ül, de komolyan, oltári érzés lehetett.
Ekkor az Adagio-ból már kiszállt, de még énekelt és még jóval vidámabb és önfeledtebb volt, mint amit mostanában látni belőle - és olyan igazán Sanyis volt, ekkorra már jó 5-6 éve néztem, hogy mit művel a színpadokon. A (fő)szerepek jöttek egymás után, itt 31 éves. Én épp az első angliai évemnek mentem neki. Akkor még annyi új szerepe volt, hogy amikor 'eltávon' voltam, gond nélkül lehetett pont olyan előadást találni, amiben benne volt (és nem láttam korábban), ebben az időben volt is, amire nem jutottam el, később meg lekerült.
Olyan jó időszak volt 2005-től, hogy időnként azon kapom magam, hogy talán igaz sem volt...
Az ő példájából kiindulva érzem sokszor azt, hogy amikor tetszik, amit egy színész/zenész csinál, ha az a művészet megérint, nem lehet eleget nézni... nem lehet eleget hallgani... nem lehet elég jegyet váltani rá, mert nem tudni, hogy meddig még. Később legalább az emlékek megmaradnak... "Mert a valóság gyakran a fejére áll."