„Mindenszentek ünnepe, Halottak napja, kétségkívül egyfajta lelassulásra, valamiféle szemlélődésre hívhat, vagy indít bennünket. Olyan sajátosan, tulajdonképpen az életünknek az időbelisége és örökkévalósága elkezd megérintgetni minket. […] Aki elég bátor ahhoz, hogy a múltjával szembenézzen akkor, amikor most arról gondolkodunk és imádkozunk, hogy az apukám, az anyukám, a testvérem, a nagyszüleim, és ki-kinek a barátja, és rokona. Szedjük össze az összes bátorságunkat. […] Amikor összeszedjük a bátorságunkat a múltunkra vonatkozóan, az tulajdonképpen egyszer csak lehetővé teszi azt, hogy ebből a bátorságból megérkezzünk a jelenhez, és a jelenben azt mondjuk, hogy tulajdonképpen a jelennek minden pillanata, minden mondata, minden cselekvése örökérvényű.”
[Pálferi, szentbeszéd, 2017. november 1.]